Ezt az ételt talán egy hónapja főztem. Kiindulási alapja az volt, hogy a nyúlhús nekünk leginkább párolva, zöldségekkel főzve jött be leginkább. Az eddigi főzéseim során rendszerint bort használtam hozzá, de most úgy döntöttem, kipróbálom sörrel is. A barna sör mellett döntöttem, gondoltam, hogy a karamelles íze jól fog passzolni a nyúl húsához. Igazam lett, nagyon finom ételt sikerült készíteni.
2011. november 17., csütörtök
Barna sörben párolt nyúl
Ezt az ételt talán egy hónapja főztem. Kiindulási alapja az volt, hogy a nyúlhús nekünk leginkább párolva, zöldségekkel főzve jött be leginkább. Az eddigi főzéseim során rendszerint bort használtam hozzá, de most úgy döntöttem, kipróbálom sörrel is. A barna sör mellett döntöttem, gondoltam, hogy a karamelles íze jól fog passzolni a nyúl húsához. Igazam lett, nagyon finom ételt sikerült készíteni.
2011. november 8., kedd
Kínai kellel rakott csirkemell
Most egy kevéssé fotogén, ámde nagyon finom húsétel receptje következik. Az elkészítését a kényszer szülte: abból főztem, ami volt itthon. Igazi télies étel sikeredett belőle, amiben jól harmonizál a füstölt hús, a tejszínes mártás és a kínai kel íze. Anyukám is evett belőle, nagyon ízlett neki.
2011. november 1., kedd
Zsófi csokis epres tortája
Rohan az idő, kislányom, Zsófi október 14-én három éves lett. Annak rendje és módja szerint meg is ünnepeltük.
A kisasszony rendelt ünnepi ebédet is: pörköltet kért nokedlivel, és olyan tortát, amiben csoki és eper is van. A torta nagy sikert aratott, szerintem gyakrabban fogom készíteni, mert nagyon könnyen készíthető és finom.
A pörkölt – ami egyébként az egyik kedvence – már nem aratott ilyen sikert, jóformán nem is evett belőle.
Ez a torta egyébként pofon egyszerű: az alapja egy vizes piskóta, a krémet pedig csak össze kell keverni. Fontos, hogy jó minőségű csokoládét használjunk hozzá, akkor lesz igazán finom. Fogyasztást megelőző este érdemes elkészíteni, hogy az ízek megfelelően összeérhessenek.
ReceptA piskótához a tojások sárgáját habosra keverem a cukorral, kanalanként hozzáadom a vizet, a sütőporral elkevert lisztet is beleteszem, és végül a tojásfehérjékből vert kemény habbal lazítom. Sütőpapírral bélelt tortaformában 180 fokos előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. Rácson hagyom kihűlni.
A mélyhűtött epret felengedem, és egy lábosban, a cukorral összekeverve forrásig hevítem, majd félreteszem hűlni.
A krémhez a tejszínt (a tejjel) felforralom, ráöntöm az apróra tört csokoládéra, habverővel simára keverem és hozzáadom a feldarabolt vajat. Ha simára kevertem, töltés előtt 15-20 percre a hűtőbe teszem.
A tortát ezután állítom össze. A piskótát két lapra vágom, az alsó lapon elosztom az epret. A gyümölcsös réteget vékonyan megkenem a krém kb. egyharmadával, ráborítom a másik piskótalapot. A maradék krémmel bevonom a torta tetejét és oldalát. Egy éjszakára behűtöm, másnap tejszínhabbal kínálom.