Továbbra is tart a padlizsán-mániám, igyekszem minél több formában elkészíteni, és persze folyamatosan vadászom a recepteket. (Aki szintén szereti ezt a zöldséget, annak jó hír, hogy még egy padlizsánsaláta recept van a tarsolyomban, hamarosan felteszem.)
Így találtam a padlizsánfasírt receptjére a Blikk Nők Konyha júliusi számában. Először kicsit kételkedtem, hogy össze fog állni a massza, nekem több morzsát kellett használni, mint amennyit a recept írt, de végül sikerült és a végeredmény is finom lett. A fűszerezésen azért szokás szerint változtattam, a petrezselyem mellé tettem hozzá bazsalikomot, egy kevés római köményt és fokhagymát is.
Jó könnyű nyári étel – annak ellenére, hogy olajban sült - , azoknak ajánlom, akik szeretik a rántott zöldségeket, de azt is elviselik, ha van az ételben egy kis plusz csavar.
Recept
60 dkg padlizsán (három kisebb méretű darab)
két tojás
10-15 ek. zsemlemorzsa (nálam házikenyér-morzsa)
pár szál petrezselyemzöld
4-5 levél bazsalikom
egy csipet őrölt szerecsendió
egy mokkáskanál őrölt római kömény
két-három gerezd fokhagyma
só, bors
olaj a sütéshez
A padlizsánt meghámozom és nagyobb kockákra vágom. Forró sós vízben puhára főzöm, jól lecsöpögtetem, majd hagyom kihűlni. Botmixerrel pépesre töröm, hozzáadom a felaprított zöldfűszereket, a tojásokat, a reszelt fokhagymát, szerecsendiót, sózom, borsozom, és annyi zsemlemorzsával keverem össze, hogy vizes kézzel formálható masszát kapjak (ez legalább 10 evőkanál). Kisebb fasírtokat formázok a padlizsános krémből, a maradék morsába forgatom és forró olajban aranybarnára sütöm. Hideg tejföllel/joghurttal és hagymás paradicsomsalátával tálalom.

Ja. Erről szól a nyár vége: cipelem haza a sokkilónyi padlizsánt, a család meg nem mer szólni hogy most már eléééég!!!!!!
VálaszTörlésA minap kaptam egy palántát, amin egy darab helyes kis lila virág is van. Lehet hogy célzás?...
Én két palántát nevelgetek, most virágzanak nálam is. Érdeklődve várom a folytatást, ha bejön és terem, jövőre ültetek vagy öt bokrot.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés2 bokrom van :D
VálaszTörléstegnap 8 db padlizsánt szedtem le. Kb. akkorák mint a boltban a kisebb méretűek :)
és gyönyörű a virága.
sok víz és nagyon sok napfény kell neki
(és csak óvatosan, mert bök :) de aztán megbosszultam rajta egy sütéssel)
Igen, nekem is tetszik a kis lila virág, de csak óvatosan vele, nehogy megegye a gyerek, mert állítólag a növény minden része mérgező.
VálaszTörlésA sok vizet ma biztos megkapja, úgy szakad az eső:)
Ezek nagy élmények - nálunk nem volt divat se a padlizsán, se a patiszon, se a cukkini.. Ennek megfelelően állandóan utána kell gondolnom melyik-melyik is:))
VálaszTörlésA padlizsánkrém csak nekem és Apumnak jött be, de azért majd kísérletezem még.. A hétvégén rántott patiszon volt nálunk az finom lett, ajándékba kaptam, muszály volt valamit kezdeni vele:)