Szombat reggelre készítettem ciabattát Dolce Vita receptje alapján.
Több okom is volt rá, hogy ezzel a kenyérfélével kísérletezzek: egyrészt már régóta tervezem kipróbálni, másrészt nem sütöttünk kenyeret és nem is vettünk, így kellett valami, amit reggelire ehetnénk.
Ekkor jutott eszembe a ciabatta, amely igen hálás jószág, este csak be kell keverni, reggel a megkelt tésztát pedig kisütni, és utána már lehet is enni.
Igaz, amikor összeállítottam, nem gondoltam, hogy ebből bármi ehető is készülhet, mert tényleg olyan, mint a nokedlitészta, de elsőre nagyon jól sikerült. Már csak a formázást kell valahogy elsajátítani.
Recept
7,5 dl liszt+ a tepsihez egy kevés
3,5-4 dl víz
2 kiskanál só
negyed kiskanál porélesztő
pár levélke rozmaring
Az egész dolog lényege a hosszú kelesztési idő, így érdemes legalább 12 órával a sütés előtt összeállítani a tésztát.
Ez igen egyszerű művelet: a hozzávalókat tálba teszem és fakanállal összekeverem. Ezután a masszát szobahőmérsékleten legalább 12 órán keresztül hagyom állni letakarva, ezalatt megkel, olyan lesz, mint a kovász.
A szükséges idő elteltével fakanállal átkeverem és hagyom még fél órát pihenni a tésztát, ezalatt a sütőt 250 fokra előmelegítem (alsó-felső sütés, légkeverés ne legyen). Harminc perc elteltével a folyós tésztából enyhén lisztezett sütőpapírra négy pacát - jó esetben papucsformát vagy téglalapot - formázok és kb. 30 perc alatt aranybarnára sütöm a ciabattákat.
Még melegen, jó sok vajjal megkenve ettem a lányommal együtt, annyira finom volt, hogy alig bírtuk abbahagyni. Estére illetve másnap reggelre sem öregedett meg, tökéletes szendvicsalap illetve kenyér lusta háziasszonyoknak.
Hú, de nagyon gusztusosak lettek!
VálaszTörlésMár mióta tervezek ilyet sütni, aztán mindig elmaradt. Na, majd legközelebb! :))
Nagyon guszta
VálaszTörlésHolnap reggel az asszonykámat meglepem vele!!!
VálaszTörlés