Nagyon szeretem a tökmagos pogácsát, így elhatároztam, hogy szilveszterre el is készítem. Elkezdtem hozzá keresni a legmegfelelőbb receptet, végül egyértelműen Millie nyert a leírás és a csodálatos fotó alapján.
Nemcsak finom lett, hanem nagyon szép is, hamar el is fogyott.
Egyetlen különbség az övéhez képest, hogy a felhasznált tökmagolajtól az én pogácsáim belül kicsit zöldes árnyalatúak lettek, de ezt senki se kifogásolta.
egy kis pohár (15 deka) natúr joghurt
12,5 dkg juhtúró
1 dl tejszín
1 tojás
1 csomag szárazélesztő
35 dkg liszt
4 evőkanál tökmagolaj
10 dkg tökmag (natúr)
2 teáskanál só
A hozzávalókból robotgép segítségével rugalmas (inkább puha) tésztát dagasztok, ezután kézzel beledolgozom a tökmagot. Langyos helyen duplájára kelesztem, majd lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtom és pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Felvert tojással megkenem, hagyom negyed órát pihenni (amíg a sütő bemelegszik) majd előmelegített 180 fokos sütőben aranybarnára sütöm. Nehéz megállni, hogy még melegen ne egye meg az egészet az ember. Kb. 24 darab lett belőle.