Ma a jeles alkalomra mi mást is készíthettem volna, mint az egyik nagy kedvencemet, a lazacot. A terv nem ez volt, de már megint nem voltam megelégedve a húskínálattal és a halaspult előtt kötöttem ki, és mivel szép volt a lazac, vettem is.
Gyakran szoktam készíteni nyáron is grillezve, télen serpenyőben vagy sütőben sütve, de a lényeg mindig ugyanaz: mint minden halat, ezt sem szabad túlfűszerezni, hagyni kell érvényesülni a saját ízét, továbbá – mivel bolondulok érte – kapornak mindig kell mellé kerülnie valamilyen formában.
Bár a családi ünneplés holnap lesz, kettőnknek külön készítettem egy kis ünnepi vacsorát, mert általában valamilyen jóféle étellel szoktuk köszönteni egymást.
Az ünnepi alkalomra tekintettel változtattam kicsit a megszokott recepten és kapros-fehérboros mártást készítettem hozzá. Aki ezt nem szereti, annak javaslom, hogy a hal sütése után a serpenyőben olvasszon még vajat, dobjon rá jó sok petrezselymet, reszeljen bele citromhéjat, ezt az illatos keveréket pár másodperc alatt futtassa meg és öntse a halra. Vigyázni kell, hogy a fűszerek ne piruljanak meg, ha erre ügyelünk, igazi tavaszi-nyári ízkavalkádban lesz részünk. A kisütött halhoz készíthetünk még fűszervajat is, a legegyszerűbb pedig, ha citromgerezddel tálaljuk, aminek a levével megöntözzük.
Szerény véleményem az, hogy ehhez az ételhez a köretnek is a lehető legegyszerűbbnek kell lennie, ezért vajas-kapros főtt krumplival tálaltam.
Recept
4 lazacpatkó
vaj, só
1.5 dl száraz fehérbor
1.5 dl halalaplé vagy víz
kapor
1 pohár tejföl
kiskanálnyi liszt
A körethez
Sós vízben főtt krumpli
Vaj,
Kapor
A mártást készítem el először. A vajat lábosban felolvasztom, beledobom a felaprított kaprot (jó sokat), egy percig kavargatom a vajban, felöntöm fehérborral és halalaplével vagy vízzel. Pár percig forralom, majd a liszttel elkevert tejfölt is hozzáöntöm. Addig főzöm, amíg kissé besűrűsödik.
A sózott halszeleteket vajban sütöm ki, ügyelve arra, hogy ne süssem túl: belül legyen kissé opálos, nedves.
A körethez a megfőzött krumplit a vajon megfuttatott kaporra öntöm, átmelegítem, és a halszelettel meg a mártással tálalom. Citromgerezdeket adok mellé, ki-ki facsarjon rá a levéből ízlés szerint.
A fogás akár a karácsonyi menü része is lehet, nem fogunk vele szégyent vallani. Azt a bort igyuk mellé, amivel készült. Ez most Hilltop Irsai Olivér volt.

Szia! Még a Szilveszter előtt próbálkoznék életemben először
VálaszTörléslazaccal. Kérdésem az lenne, hogy szerinted a lazachoz illik-e a fokhagyma (mi imádjuk) illetve kb. hány percet sütötted a képen látható lazacszeletek egy-egy oldalát? Mennyire van jellegzetes "halize" a lazacnak, milyen halhoz hasonlítanád?
Köszönöm a válaszokat:) Boldog karácsonyt kívánok! Timi
Szia Timi!
VálaszTörlésElőször is, kellemes ünnepeket kívánok nektek.
Ami a lazacot illeti, szerintem megy hozzá a fokhagyma, csak nem szabad túlzásba vinni. Pl ha vajban sütöd ki, nyugodtan lehet tenni a hal mellé két-három gerezdet felszeletelve.
Ekkora patkóknál én 3-4 percig sütöm mindkét oldalát, közben a sütéshez használt zsiradékot rákanalazgatom a tetejére, hogy ne száradjon ki.
A sült lazacnak szerintem nincs túl jellegzetes halíze, az édesvíziekhez hasonló iszapíze meg egyáltalán.Máshoz nem nagyon tudom hasonlítani. Kis citrommal még el is vehető, ha sütés előtt megcsepegteted. Szerintem próbálkozz bátran.