A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csicsóka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csicsóka. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 26., csütörtök

Almás csicsókasaláta


Mostanában a házilag készített, hagyományos káposztasaláta mellett ez a kedvenc salátám.
Amikor épp a csicsóka felhasználási lehetőségein gondolkoztam, beugrott, hogy almával, egy kis majonézzel, tejföllel biztos finom saláta lehetne belőle. Elkészítettem, és nem csalódtam benne. Az íze kicsit a Waldorf-salátára hasonlít, a hozzávalók majdnem ugyanazok, de zeller helyett csicsóka van benne.
Mivel a csicsóka és az alma is könnyen barnul, semmiképp nem érdemes előre elkészíteni, én a tálalás előtt kb. fél órával szoktam összeállítani, így az ízek összeérhetnek, de a saláta külcsíne is megfelelő lesz.
Különösen bundázott húsokhoz, halakhoz illik, de pirítóssal akár könnyű vacsora is lehet.

Recept

50 dkg csicsóka
2-3 db piros alma
2 dl tejföl
2 evőkanál majonéz
só, bors
pár csepp citromlé
egy marék dióbél

A csicsókát felhasználás előtt beáztatom fél órára meleg vízbe, ha nagyon földes, így a szennyeződések könnyen eltávolíthatók.
A tejfölből, majonézből a sóval, borssal, citromlével öntetet keverek. Ez a mennyiség kevésnek tűnhet, de az alapanyagok lédúsak, ennyi öntettel pedig pont eléggé lesz tocsogós a végeredmény.
Az áztatás után a csicsókagumókat gyökérkefével megsúrolom, majd hámozás nélkül durvára reszelem és azonnal az öntetbe keverem. Ugyanígy teszek az almával is. Jól összeforgatom az egészet, belekeverem pár szép darab kivételével a dióbelet is. A salátát fél órát pihentetem a hűtőben, majd almaszeletekkel és a megmaradt dióval díszítve tálalom.

2009. november 12., csütörtök

Sajtos csicsóka krémleves


Még tavasszal elültettünk pár csicsókagumót lesz ami lesz alapon. Igazából nem is étkezési céllal, hanem dísznövényként kívántuk használni, hogy a kutyáknak leválasztott telekrész kicsit takarásban legyen. A kihajtott növényekkel egyáltalán nem foglalkoztunk. Szeptemberben aztán láttuk, hogy ebben a tápanyagban gazdag, ámde jóformán feltörhetetlen talajban valami történt, a növények tövénél kezdett a föld felpúposodni. Tegnapelőtt aztán vettem a fáradtságot és a legnagyobb növényt kitekertem a földből. A gyökerek között hatalmas mennyiségű csicsókagumót találtam, és még a földben is maradt a termésből, úgyhogy boldogan nekiálltam szedegetni. A kidöntött egy darab növény alatt legalább 3-4 kiló gumó termett, tehát csicsókából jól el leszünk látva a téli vitaminszegény időszakban. Ennek megfelelően a blogon a közeljövőben gyakran fordulnak majd elő csicsókás receptek.
Elsőként ezt a levest készítettem el.
A felöntéshez zöldséglét használtam, amit másfél liter vízből, két nagy sárgarépából, egy póréból, egy fehérrépából és egy darabka zellerből főztem, só nélkül, de aki erre lusta, akár vizet, vagy leveskockát is használhat (én maradnék a víznél).


Recept

50 dkg csicsóka
egy kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 liter zöldséglé
1 dl tejszín
8 dkg reszelt sajt
2-3 evőkanál citromlé
frissen reszelt szerecsendió
só, bors
5 dkg vaj

A tálaláshoz
Pirított zsemlekocka
Reszelt sajt

A csicsókáról ledörzsölöm a földet, ez egyszerűbb, ha előtte fél órát ázik meleg vízben. Mivel a gumók fehér héjúak, én nem hámoztam meg őket, de ha valakinek így szimpatikusabb, meg is pucolhatja.
A vajat felforrósítom, rádobom a felaprított hagymát, fokhagymát, kevés sót és pár percig kevergetve sütöm. Ekkor hozzáadom a feldarabolt csicsókát és ezt is megfuttatom a hagymás vajon. Ezt követően felöntöm az egészet a zöldséglével, ízesítem sóval, borssal, szerecsendióval, és addig főzöm, amíg a gumók teljesen megpuhulnak. Ekkor a csicsókát pár merőkanál lével kimerem, és botmixerrel pürésítem. A pürét visszaöntöm a lábosba, felforralom a levest, hozzáadom a tejszínt, a sajtot és a citromlét, és addig főzöm, amíg a sajt elolvad. Tálalásnál a levest zsiradék nélkül pirított zsemlekockára merem és megszórom rszelt sajttal.

2008. november 14., péntek

Mustáros csirkemell csicsóka körettel


A Fakanál múlthavi számában Dolce Vita csicsókás receptekkel szerepelt. Ekkor döntöttem el, hogy kipróbálok én is valamit ezzel a ritka gumós növénnyel. Zöldségesemnél hétvégén fel is bukkant 200,-t/kilós áron, ne tudtam kihagyni. Nem sejtettem még ma sem, amikor rászántam magam az elkészítésére, hogy milyen kellemesen fogok csalódni az elvárásaimhoz képest.
Mivel úgy hallottam, hogy leginkább a krumplihoz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy kissé édeskés az íze, tejszínben sütve készítettem el, hozzá pedig mustáros csirkemellet sütöttem.
A köret előnye, hogy előre elkészíthető, így negyven perccel az ebéd előtt csak be kell dugni a sütőben és ki kell várni, amíg megsül. Ez nem egyszerű, mert nagyon finom illatokat áraszt sülés közben.

Recept

A húshoz
Fejenként egy nagyobb szelet csirkemell
Egy evőkanál magos mustár
Egy evőkanál sima mustár
Egy evőkanál olaj
Egy gerezd fokhagyma
Rozmaring
Só, bors
Olaj a sütéshez

A körethez
Egy kiló csicsóka
Két deci tejszín
Három nagy evőkanál tejföl
Öt gerezd fokhagyma
Rozmaring vagy szerecsendió
5 dkg vaj

A köret elkészítése több időt vesz igénybe, így ezzel érdemes kezdeni a munkát.
Meghámozom és megmosom a csicsókát és vékony, 3-5 mm-es szeletekre vágom. A fokhagymagerezdeket is felaprítom. Kivajazok egy tepsit vagy jénait, kirakom egy réteg csicsókával. A tetejét megszórom sóval, fokhagymával, majd újabb réteg csicsóka következik, megint só és fokhagyma, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tejszínt és a tejfölt összekeverem, ízesítem rozmaringgal vagy szerecsendióval, és a csicsókára locsolom, megszórom a maradék feldarabolt vajjal. Előmelegített sütőben negyven perc alatt aranybarnára sütöm a tetejét, ezalatt a tejszín nagy részét is beszívja.
A csirkemellet megsózom, borsozom és bepácolom fél órára. A páchoz a kétféle mustárt egy evőkanál olajjal, a feldarabolt fokhagymával és rozmaringlevélkékkel kikeverem és a húsra kenem. (Fél óránál tovább nem érdemes érlelni a húst ebben a pácban, mert inkább hátrányára válik.) Serpenyőben nagyon kevés olajat forrósítok és megsütöm benne a hússzeleteket, úgy, hogy pirosas színt kapjanak.
A mustáros csirkemellet a tejszínes csicsókával tálalom.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails