2008. június 29., vasárnap

A bazi nagy muszaka projekt - 200.bejegyzés


Nem kellett sokat töprengenem azon, hogy mivel ünnepeljük meg a 200. bejegyzést. Olyan ételt akartam készíteni, ami tényleges főzőcskézést igényel – na ebből kaptam most rendesen- és még nem szerepel a blogon. Az első dolog, ami eszembe jutott, a muszaka volt, amit – mint minden rakott ételt – nagyon szeretünk. Egyetlen hátránya van: az ember lánya állhat egész nap a konyhában, a forró tűzhely mellett, ráadásul utána valóságos konyhai katasztrófa marad: míg az étel pár perc alatt elfogy, addig a felhasznált edénymennyiség viharos gyorsasággal tornyosul a mosogatóban (illetve tornyosulna, ha hagynám). Áldom az eszem, hogy nem mondtam nemet a szagelszívóra, különben olajszag úszna az egész házban az étel elkésztése után.
Így azt hiszem, ennek az ételnek az elkészítése és a vele járó heroikus küzdelem a konyhai elemekkel méltó arra, hogy 200. bejegyzésként kerüljön fel az oldalra.

Recept (sok személyre, de minél több van belőle, annál jobb)

3 padlizsán
egy kiló darált hús (bárány/marha/sertés)
négy nagyobb szem krumpli
2 nagy paradicsom
egy nagy fej hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
kakukkfű
rozmaring
oregánó
római kömény
fahéj
kevés pirospaprika
só, olívaolaj
étolaj a sütéshez

A besamelhez
Olaj
3 ek. liszt
6 dl tej
só, szerecsendió
pár csepp citromlé

a tetejére 15 dkg reszelt sajt

Reggel korán felkelek, nagy levegőt veszek, arra összpontosítok, hogy milyen finom lesz az étel, ha elkészül, és nekiállok. Először elkészítem a húsos ragut. Ehhez a hagymát felaprítom, olívaolajon elkezdem megpárolni. Rászórom a római köményt, hadd pattogjon egy kicsit, majd beleteszem a húst. Ekkor szórom bele a rozmaringot, kakukkfüvet, oregánót, fahéjat és fehéredésig pirítom. Sózom, rádobom a felaprított fokhagymát és tovább sütögetem kevergetve. Ha már van egy kevés leve, rászórok egy kevés pirospaprikát, megkeverem, majd rádobom a felszeletelt paradicsomot és jól összepárolom, hogy csak kevés lé maradjon alatta.
A padlizsánt hosszanti irányban szeletekre vágom kb. fél centi vastagon és 15 percre besózom. Miután levet engedett, leöblítem és grillserpenyőben, nagyon kevés olaj felhasználásával aranybarnára sütöm a szeleteket. A krumplikat hosszában szintén félcentis szeletekre vágom és bő olajban kisütöm, papírtörlőn lecsepegtetem.
Ezután megkezdem az étel összeállítását. Egy nagyobb tepsit nagyon vékonyan kiolajozok, beleterítek egy réteg padlizsánt, ezen elterítek egy adag húsos ragut. Erre krumpliszeletek következnek, majd megint hús, megint padlizsán, hús, krumpli és így tovább. A tetejét padlizsánszeletekkel fejezem be. Az sem gond, ha egy „emelet” vegyesen áll össze krumpliból és padlizsánból.
Megfőzöm a besamelt: felhevítem az olajat, rászórom a lisztet, fehéredésig keverem, felöntöm a tejjel és kevergetve sűrűre főzöm. Ízesítem szerecsendióval, sóval és citromlével. Ráöntöm a legfelső réteg tetejére és az ételt 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt összesütöm, negyedórával a sütési idő eltelte előtt megszórom a reszelt sajttal, majd aranybarnára sütöm a tetejét.
Ezután mindenki nagy megelégedésére kockákra vágva tálalom. Szerintem hidegen is jó, de ez ízlés dolga.


2008. június 28., szombat

Ribizlis-málnás kehely


Ebédre dorozsmai molnárpontyot csináltam, ismét Magdi kolléganőm jóvoltából, ami igen finomra sikeredett. Mivel a főétel tartalmas volt, úgy gondoltam, hogy délutánra azért kellene egy kis desszert, de nem sütemény, hanem valamilyen gyümölcsös hab, vagy pohárkrém.
A zöldségesnél a ribizli, meg a málna csak úgy kellette magát, ezért eleve ezek felhasználásán törtem a fejem, míg végül megszületett ez a zselés-habos réteges desszert.
Előnye, hogy gyorsan elkészül, nagyon dekoratív, és nem utolsó sorban inkább pikánsan savanykás, semmint édes, direkt jól esik ebben a nagy kánikulában.
Nekem ebből a mennyiségből három nagy kehelyre futotta.


Recept

Egy kis doboz málna (kb.10-15 dkg)
25 dkg ribizli
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
egy citrom reszelt héja
6 evőkanál cukor
2 zacskó piros tortazselé-por
késhegynyi fahéj

Először a gyümölcszselét készítem el. Ehhez a zseléport négy evőkanál cukorral elkeverem és kevergetés közben felöntöm 6 dl vízzel, de még jobb, ha valamilyen - adott esetben piros – gyümölcslét használunk. Ezt a keveréket kevergetve felforralom és a forrástól számítva 1 percig főzöm. A megtisztított gyümölcsöt tálba teszem, ráöntöm a keveréket, belereszelem fél citrom héját és kb. 8 percig hűlni hagyom, közben néha megkeverem.
A tejszínt habbá verem, beleforgatom a 2 evőkanál cukrot, a szobahőmérsékletű mascarponét, ízesítem fahéjjal és a maradék citromhéjjal.
Ha a két alkotóelem kész, kezdődhet a rétegezés. A kelyhek aljára a gyümölcszseléből teszek 3-4 evőkanálnyit, rá ugyanannyi krémet, megint zselét, majd addig folytatom, amíg a hozzávalókból tart. A tetejére zselé került. A desszertet letakarva jól behűtöm, és 4-5 óra múlva kínálom.

2008. június 27., péntek

Egresmártás vadak mellé


Amikor egrest –piszkét, köszmétét, pöszmétét, vagy ahogy tetszik - , ribiszkét látok, mindig eszembe jut nagypapám és a tanyán együtt töltött nyarak. Ez a tanya gyakorlatilag egy üdülőtelek volt hétvégi házzal Szentendre-Boldogtanyán, Leányfalu határában, a Duna-Ipoly Nemzeti park közvetlen szomszédságában. Mára már állandó lakhelyünkké vált, mert itt építkez(t)ünk.
Régen, amíg nagypapám élt, a kert tele volt gyümölcsfákkal és – bokrokkal, díszvirágokkal, zöldségekkel, gyakorlatilag nem volt egy parlagon hagyott négyzetcentimétere sem. Most sajnos az építkezés miatt örülünk, ha kinő egy fűszál, de hát lesz ez majd jobb is…
Szóval, visszatérve az egreshez, jópár egresbokrunk is volt, ezekről mindig nagymamám szedte a gyümölcsöt hétrét görnyedve, a kissámlin ülve.
Érdekes módon arra nem is emlékszem, hogy mi lett az egressel, szerintem szörpnek tette el nagymamám.

Most, amikor vettem egrest, pikáns mártásnak készítettem el, mely leginkább vadak mellé illik szerintem. Érdemes hidegen vagy langyosan tálalni, úgy selymesebb az íze. Nagyon intenzív az íze, ezért kevés kell belőle, a leírt adag több alkalomra is elegendő. ÉN a felesleget lefagyasztottam.


Recept

50 dkg egres
egy tízcentis pórédarab
5 dkg vaj
2 dl muskotályos bor
késhegynyi őrölt fahéj
2 evőkanál tejszín
cukor vagy méz az édesítéshez


Az egrest megmosom, a két végén lévő kis csumát ollóval levágom, így tisztítom meg. Lábosban megolvasztom a vajat, a vékony karikáka vágott pórét megfuttatom rajta, majd rádobom az egrest és pár percig kevergetem. Ezután felöntöm a borral, ízesítem fahéjjal, cukorral vagy mézzel, meg egy kis sóval és puhára főzöm, fakanállal kissé össze is töröm. Hozzáadom a tejszínt és addig forralom, amíg kissé be nem sűrűsödik.

A képen vajban sült libamáj és almakarikák társaságában látható.

2008. június 25., szerda

Goldenblog 2008 - eredmények!


A mai napon hirdettek eredményt a hvg. hu Goldenblog 2008 Gasztroblogok kategóriában, az első tíz helyezett itt olvasható.

Gratulálok nekik, a listában szereplők sorrendjét én másként állítottam fel, de annak örülök, hogy az általam gyakran látogatottak is bekerültek, sőt, dobogósak lettek.

2008. június 24., kedd

(Nem)finom főzelék ?!


Érdekes módon terhesen olyan ételeket is megkívánok, amelyekre korábban nem vetemedtem volna. Na nem tejszínhabos kovászos uborkára meg effélékre kell gondolni, hanem teljesen egyszerű, mezei dolgokra, mint például a finomfőzelék. Ezek szerint változik az ízlés, nem csak hét évente, ahogy a közhiedelem tartja, hanem babavárás idején is.
Ezt korábban kifejezetten utáltam, biztos a menzai rossz élmények miatt, de most a zöldborsó és a karotta szezonjában megfőztem és jól esett.
Ugyanúgy készítem, mint a zöldborsófőzeléket: vajon párolva, staubolva, tejjel és sok petrezselyemmel.
Tükörtojással kiegészítve könnyű ebéd vagy vacsora.

Recept

50 dkg zöldborsó tisztán mérve
2-3 karotta
egy nagy csokor petrezselyem
5 dkg vaj
liszt
tej
csipet cukor, só

Addig küzdök a zöldborsó tisztításával, amíg szert teszek 50 dekányi borsószemre. A répákat megpucolom, kisebb kockákra vágom. Lábosban felolvasztom a vajat, rádobom a zsenge répát és borsót, fedő alatt kevés sóval és cukorral puhára párolom, ha kell, kevés vizet is öntök alá. Ezután fedő nélkül elpárologtatom a levét, megszórom egy-két evőkanál liszttel, jól elkeverem. Felöntöm kb. fél liter tejjel és addig főzöm, amíg a leve besűrűsödik. A végén még ízesítem, ha szükséges, rászórom a felaprított petrezselymet és tükörtojással tálalom.

2008. június 22., vasárnap

Bazsalikomos tésztasaláta



Ma grilleztünk, és ezt a salátát kínáltam a sült csülök, oldalas, valamint a roston sült cukkini mellé.
Egyébként anyukám receptje, nagyon jó nyári ebéd vagy vacsora önmagában is, de roston sült húsok mellett is megállja a helyét.
A lényege az, hogy a leszűrt, forró tésztát ebben az állapotában kell megforgatni a fűszeres salátaolajban és a paradicsomot is ekkor kell hozzáadni, hogy kissé megszottyadjon és átadja az ízét a salátának.
Fontos, hogy ne tálaljuk nagyon hidegen, mert gusztustalan, ahogy az olajos mártás ”ráfagy” a tésztára és az íze sem érvényesül igazán.

Recept

30 dkg durumtészta (célszerű valamilyen formát választani pl.: fusili, csőtészták, stb.)
20 dkg mozzarella
négy nagyobb paradicsom
egy padlizsán
két gerezd fokhagyma
olívaolaj
rozmaring
10-15 bazsalikomlevél

fekete olajbogyó

A tésztát fogkeményre főzöm. A főzési idő alatt egy padlizsánt nagyobb kockákra vágok, egy evőkanál olajon rozmaringlevelek hozzáadásával grillserpenyőben pirosra sütöm. A mozzarellát és a paradicsomot kisebb kockákra, a fokhagymát apróra vágom. A bazsalikomot felaprítom, salátástálba teszem, rászórom a fokhagymát és meglocsolom 3-4 evőkanál olívaolajjal. Ha a tészta megfőtt, leszűröm, és a bazsalikomos olajba forgatom, hozzáadom a paradicsomot és a mozzarellát, jól átkeverem, majd ha kihűlt, behűtöm. Tálalás előtt pár órát hagyom szobahőmérsékleten és csak utána kínálom. A fekete olajbogyót senki se keresse a képen, sajnos lemaradt:-)

2008. június 21., szombat

Hátszín grillezett zöldséggel


Addig-addig olvasgattam ezt a cikket, amíg igencsak megkívántam egy szép szelet marhahúst.
A hátszínt a hentestől már korábban beszereztem, és eljött az ideje, hogy elkészítsem.

Magyarország gasztrokultúrájában neuralgikus pont a megfelelő marhahús beszerzése (is) , erről többek közt a már említett cikkben is szó esik, de blogbejegyzésekben is lehet találkozni a problémával.
Szerencsére most sikerült olyan hátszínt vennem, amit meg is lehet enni. Azt nem mondom, hogy sütés után elomlik az ember szájában, de közepesen átsütve igen kedvemre való volt. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy várandós anyukáknak ezt nem igazán szabadna…)
A steakek véleményem szerint nem igényelnek mást, mint sót és borsot, az a jó az egészben, hogy élvezhetjük a hús valódi ízét.

Recept

Személyenként egy darab 4-5 centi vastag hátszín szelet
Só, bors
Vaj

A körethez
2 cukkini
5-6 fej gomba
egy nagy fej hagyma
két gerezd fokhagyma
rozmaring
kakukkfű
pár csepp olaj

(továbbá férfitársak kedvéért sült újkrumpli)

Egyszerre készítek mindent, mert a húsnál fontos, hogy megfelelő időben kerüljön a tányérba.
A körethez a cukkiniket félcentis szeletekre, a hagymát először félbe majd szeletekre, a gombát pedig nagyobb darabokra vágom. Felhevítem a grillserpenyőt, jelképes mennyiségű olajat öntök bele, beleszórom a zöldségeket és a felaprított fokhagymát, kakukkfűvel, rozmaringgal ízesítem és roppanós-pirosra sütöm. Csak a végén sózom, mert nem szeretném, ha túl sok levet engedne.
A hússzeleteket bőségesen borsozom, erre a célra csak frissen durvára őrölt feketeborsot használok, az őrölt borsként kapható puskaporszerű valami nem megfelelő (én egyébként irtózom tőle, soha nem használom.) Vastag falú serpenyőt/vaslábost zsiradék nélkül felhevítek és a húsok minden oldalát kérgesre sütöm benne, közben sót szórok a szeletekre. Ez a művelet oldalanként 1-2 percnél nem tarthat tovább. A sütőt közben 180 fokra melegítem. A hússzeleteket átteszem egy tepsibe, dobok mellé egy-két kis darab vajat és a sütőben 10 perc alatt befejezem a sütést. A hús közepesen (medium well) fog átsülni, ha elvágjuk, nedvdús, rózsaszín, de már nem véres. Ennél tovább semmiképpen ne süssük, mert átsütve ehetetlen lesz, aki ezt szeretné, inkább ne egyen marhát…
A húst a grillzöldséggel és tetszés szerint még újkrumplival tálalom.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails