2010. február 14., vasárnap

Váncsa-féle tejfölös aprópecsenye


(....fokhagymás házi csuszával, de nem szeretem a maratoni címeket.)


Már két hete volt, hogy nem látták a nagymamák Zsófit, köszönhetően a hóhelyzetnek, így a pótlás múlt hétvégén történt meg.
Tanakodtam is rendesen, hogy mit főzzek, mert ezen alkalmakra mindig valami újat szoktam kitalálni, de most valahogy nem jött az ihlet. Bevásárláskor szűzpecsenyét vettem, ehhez kellett volna valami jó receptet találni. Végül elővettem Váncsa mester szakácskönyvét, és Attilával egyetértésben a tejfölös aprópecsenye receptjét választottuk. Köretnek először rizst akartam készíteni, de a végén a házi csuszatészta mellett voksoltunk. Ennek megfelelően szombat este bepácoltam a húst, megcsináltuk a tésztát, amit éjszakára a konyhaasztalon hagytunk száradni. Általában frissen főzöm ki a házitésztát, de nem akartam egész nap a konyhában robotolni, így a kiszárított tésztára esett a választás.
A főételt Attila készítette, rám csak a köret elkészítése maradt végül.
Az ebéd- különösen a tészta – nagyon nagy sikert aratott, a recept nagyon jó, egyszerű, finom, és kb. fél óra alatt meg is van, így biztos, hogy nem utoljára főztem meg.

Recept

80 dkg sertésszűz
só, bors
mustár
olaj
10 dkg füstölt szalonna
két közepes fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
30 dkg gomba
őrölt rozmaring
pirospaprika
egy nagy pohár 20%-os tejföl

A körethez
4 tojás
40 dkg liszt+ liszt a nyújtáshoz
5 dkg vaj
2 gerezd fokhagyma

A szűzpecsenyét előző este lehártyázom, sóval, durván őrölt borssal bedörzsölöm, vékonyan megkenem mustárral, leöntöm annyi olajjal, amennyi ellepi és a hűtőbe teszem. Felhasználás előtt kb. fél órával kiveszem, hogy szobahőmérsékletű hússal dolgozzak tovább.
Másnap a húst a pácból kiveszem, csíkokra vágom.
A szalonnát felcsíkozom, zsírját kiolvasztom, rádobom a felaprított hagymát és megpárolom. Ekkor a lángot a legerősebbre állítom, hozzáadom a húscsíkokat, és 2-3 percig pirítom. Beleteszem a nagyobb darabokra vágott gombát is, sózom, borsozom, kevés őrölt rozmaringgal ízesítem és addig főzöm, amíg a gomba leve elpárolog. Lekapom a tűzről, megszórom két kiskanál pirospaprikával, belekeverem a tejfölt, majd 2-3 perc alatt összeforralom.
A tésztához a tojást a liszttel összegyúrom – robotgép dagasztópálcája nagy segítség – és egy-két órán át a hűtőben pihentetem. Ezt követően tésztagéppel a lehető legvékonyabbra nyújtom. Ha frissen készül, feldarabolom tetszőleges alakzatokra – ahogy a csuszához kell- és bő, forrásban levő sós vízben kifőzöm. Leszűröm, a lábosban a vajat a felaprított fokhagymával felforrósítom, rádobom a tésztát, megforgatom, majd tálalom. Ha szárítani akarom a tésztát, előző este megcsinálom a nyújtást, majd lisztezett felületen a kapott csíkokat másnap reggelig szikkasztom. Én a konyhaszékek támláját is befogom, ott szárad a legszebben a tészta. A kiszáradt tésztát kézzel megropogtatom, a kapott csuszát a már ismertetett módon kifőzöm.
Az aprópecsenyét a fokhagymás csuszával tálalom.


3 megjegyzés:

szepyke írta...

Hmmm.. Pedig jó a címe, ha hosszú, akkor is!:)

Anikó írta...

Hát ez szuper lett,imádta a család.Különben tök jó receptjeid vannak, már többet kipróbáltam,sőt
kedvet kaptam saját blog készítésre:Zsanuária , ugyanis annyi
receptem van,gondoltam én is közzé teszem a család kedvenceit.Imádok a konyhában tevékenykedni.További jó sütést-főzést.

Zsuzsi írta...

Anikó, örülök, hogy ízlett a családnak, annak meg különösen, hogy blogírásra adod a fejed. Hajrá, jó konyhatündérkedést kívánok!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails