2012. január 12., csütörtök

Hagymachutney



Nagyon olcsón elkészíthető angol recept, amely a BBC Good Food oldaláról való. Főzés közben érdemes megkóstolni, és a cukor-ecet arányt a saját ízlésünknek megfelelően módosítani, én is ezt tettem, mert kevesebb cukor is elég hozzá.

Hozzávalók

8 db felszeletelt közepes méretű lilahagyma
10 dkg kristálycukor
1 dl vörösborecet
1 dl száraz vörösbor
egy löttyintés gránátalma szirup (elhagyható)

A hagymát a cukorral kisebb serpenyőbe vagy lábosba teszem, lefedem, és közepes lángon addig főzöm, amíg megpuhul. Ez kb. 10-15 perc. Ekkor beleöntöm a bort és az ecetet és fedő nélkül addig főzöm, amíg a folyadék elpárolog, a hagyma alatti lé besűrűsödik és ragacsos lesz, mint egy sűrűbb, darabos lekvár Ekkor kerül bele a gránátalmaszirup is. Kihűtöm, és sterilizált üvegbe töltöm. Különösen sajtokhoz ajánlom, de salátákat is fel lehet vele dobni. Nagyon finom sült húsokhoz, kacsához, pulykához is, én kecskesült mellé készítettem el, és nagy sikere volt.
A vörösborecet helyettesíthető balzsamecettel is, aki pedig érdekesebb ízekre vágyik, tehet bele pár szem szegfűszeget, esetleg szegfűborsot, vagy akár egy csillagánizst.

Az írás első ízben az Origo karácsonyi mellékletében jelent meg.

6 megjegyzés:

Roza írta...

Ez a recept is elég jól hangzik, de én meg vagyok elégedve a sajátommal.
Olyannyira elnyerte a családom tetszését, hogy újra főznöm kell nekik 1-2 üveggel:)

Zsu írta...

Megcsináltam, isteni lett, hálás vagyok Neked ezért a receptért!!

Zsuzsi írta...

Köszönöm szépen, már ezért megérte feltenni:-)

Névtelen írta...

Gránátalma szirupot mivel helyettesíthetem?Meddig áll el?

Zsuzsi írta...

Szerintem szimplán hagyd el. Hűtőben tárolva szerintem kb. 10 napig biztos jó, már ha nem fogy el addig .

Névtelen írta...

Köszönöm!
BUÉK

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails