VKF X. -Folytatásos regény a marhahúslevesről

Apai ágon székely, anyai ágon osztrák-zsidó és somogyi családból származom, ez az olvasztótégely határozta meg ízlésemet az étkezésben is. Minden ágban volt egy-két konyhabolond, így nem csoda, hogy én is azzá lettem.

Anyai dédnagyanyám – anyukám elbeszélése alapján- igazi polgári konyhát vitt, melyben nagyapám kérésére gyakran került marhahús és vadhús az asztalra, ( vadas, zsemlegombóc, libamáj, marhahúsleves, fánk, bejgli, kaisersmarni stb.) ezt a hagyományt követve írtam meg ezt a kis történetet, nem kisebbítve persze az apai ág érdemeit. Anyai nagyanyám somogyi szegény család szülötte – ehhez képest az élet humoros, mert Gazdagnak hívták- nagymestere volt a szegényételeknek: a dödöllének, cicegének, pörkölteknek, és az igazi házi süteményeknek, pogácsáknak, melyek elkészítésében gyakran kérte segítségemet. Borsos tokánya, paprikás szaftban sütött húsa még ma is kellemes emlékeket idéz fel.

Apai ágról került az asztalra az erdélyi töltött káposzta sok füstölt hússal, paprika nélkül, a padlizsánkrém, a sültpaprika-saláta, puliszka, öntött saláta, maszlina és egyéb finomságok. A savanykás ízek szeretete biztos tőlük származik. (Egy darabig nem szerettem, mert nagyanyám egyszer a fejemre öntött egy fazék ecetes bablevest, aminek „illatát” három napig éreztem a hajamon…). Érdekes, hogy süteményeket apai nagyanyám egyáltalán nem készített.

Akitől a gasztronómia szeretete rám is átszállt, az édesapám, aki sajnos már nincs köztünk. Mániákusan gyűjtötte a szakácskönyveket, a Magyar Konyha számait, ezt a gyűjteményt én örököltem meg, jelenleg kb. 180 darabos a kiskönyvtáram. Ritkábban ragadott fakanalat, de akkor mindig valami különlegességet alkotott (bánkódott is nagyanyám a sok mosatlan láttán….), viszont amikor napközis lettem és rossz volt a menza, ő főzött rám és a barátnőmre.
Foglalkozása folytán gyakran járt külföldre, ahonnan mindig hozott egzotikus fűszereket, hűtőtáskában bélszínt, gyümölcsöket és egyéb finomságokat. A legjobb az volt, amikor karácsonykor érett, finom görögdinnyét ettünk jóvoltából, amit szintén külföldről szerzett be.

Az ő elméleti tudását anyukám valósította meg a konyhában, aki remekül főz, mind a mai napig gyakran cserélünk eszmét receptekről. Hét-nyolc éves voltam, amikor közösen indultunk a Keleti Károly utcai Fondue-bár főzőversenyén egy töltött pulykamell-roláddal, amivel el is nyertük az első díjat.

Karácsonykor mindig ment a vita, hogy mit főzzünk, mert minden alkalommal új receptet kellett kitalálni, a szakács és a közönsége örömére. Szerencsére nem volt senki válogatós, úgyhogy lehetett hal, vad, kacsa, liba és minden egyéb.
Ahogy felnőttem és a nagyszülők elmentek, az én szerepem a torták és aprósütemények elkészítése lett, majd amikor elköltöztem otthonról, én is teljes értékű „szakácsként” vetettem bele magam a konyhai munkába.

Fentiekből talán látszik, számos olyan étel van, ami családi kedvenc, de a marhahúslevest választottam, mert számomra az idézi vissza leginkább az otthon melegét. Ezt a levest mi csak nagy méretekben készítjük, mert így érdemes, és még sok más finomság készíthető belőle.

A post címe folytatásos regény, mert ennek az ételnek a maradékát sokféleképpen hasznosítottuk, ezt fogom megírni a X. VKF-re.


Recept

Szép darab marhafartő (kb. 1,2 kg)
2-3 velőscsont (most három, tenyérnyi, csontos marhaoldalas volt benne)
2 közepes vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
4-5 fehérrépa
6-7 sárgarépa
negyed fej kelkáposzta
közepes zellergumó
fél karalábé (nem szeretem, ezért kimaradt)
egy zöldpaprika
15-20 szem feketebors
2 cm-es gyömbér
5 szem szegfűszeg
késhegynyi sáfrány
2 kisebb babérlevél
kb 10 szem köménymag
só, csipet cukor

Először is, előveszem a kb. 15 literes lábosomat. Belerakom a húst és a csontot (a velőscsont végeit sóba szoktam mártani, hogy a velő ne folyjon ki) , beleszórom a feketeborsot, gyömbért, köményt, babérlevelet, fokhagymát, a félbevágott vöröshagymát beleszúrva a szegfűszeget, és felöntöm annyi vízzel, amennyi jól ellepi. Forrásig hevítem lassú tűzön, még fél órát fő így, aztán hozzáadom a hosszában negyedekre vágott gyökérzöldséget, a kisebb darabokra vágott zellert, a kelt, a paprikát, sózom (inkább többször utánasózom, nehogy túl sokat tegyek bele), csipet cukrot teszek bele, hogy kihozza az ízeket, színezem a sáfránnyal és lassú gyöngyöző forralással készre főzöm (kb. 3 óra).Lehabozni nem szoktam, mert ettől még nem lesz zavaros. Családi szokás szerint cérnametélttel tálalom, amit külön lábosban, a levesből kimert húslevesben főzök ki. Előtte persze megesszük a velőt fokhagymás pirítóson. És hogy mi készül még belőle? Folytatás következik…

Mozzarellás padlizsánsaláta

Az előző héten nem éppen kímélő ételeket főztem, ma talán ezért is vágytam már valami könnyedebbre.
Volt egy megaméretű padlizsánom, mozzarella és paradicsom a hűtőben, úgyhogy ezekből hoztam össze a salátát.

A padlizsán az egyik kedvenc zöldségfélém, imádom töltve, muszakának, salátának vagy egyszerűen natúr kisütve, grillezve is. Mivel nagyszüleim apai ágon erdélyiek, a padlizsánkrém is gyakori nálunk, ennek készítésén a család anyai és apai ága rendszeresen össze is veszett, a vita tárgya az volt, kell-e bele fokhagyma. Ennek kimenetelét és a receptet majd később meg is fogom írni.

Visszatérve a padlizsánhoz, az a jó, ha kisebb, fényesen csillogó példányokat veszünk, most én csak ezt az óriást találtam, mert a kisebbek ráncosak, fonnyadtak voltak.

A padlizsán előkészítésében is két pártra oszlanak a fakanálforgatók: van aki szerint nem kell besózni felhasználás előtt, mások viszont besózzák. Én ez utóbbiak közé tartozom, mert jártam már úgy, hogy a szép, magnélküli kisméretű padlizsánból készített étel ehetetlenül keserű lett. Jobb a békesség!

Recept

2 kisebb padlizsán (nálam most egy hatalmas)

3 kisebb paradicsom

1 golyóbis mozzarella

3 gerezd fokhagyma

olivaolaj

balzsamecet

pár levél rozmaring

pár levél bazsalikom

2 szardellafilé

só

tetszés szerint olajbogyó

A padlizsánt félujjnyi vastag karikákra vágom, besózom, 15-20 percre féreteszem. Ezalatt barnás levet enged, amit leöntök róla, kicsit le is öblítem, lecsepegtetem. Serpenyőben olajat forrósítok, 2-3 adagban kisütöm a padlizsánszeleteket, a felesleges olajat lecsepegtetem. Lapos tálba beleterítem a padlizsánt, meghintem felaprított fokhagymával, beleszórom a tálba a kisebb darabokra vágott paradicsomot és mozzarellát. Az olivaolajból, balzsamecetből salátaöntetet keverek, hozzáadom az apróra vágott szardellát, a zöldfűszereket. Megkóstolom, ha kell, kicsit sózom, - most facsartam bele egy kis citromlevet is- és ráöntöm a padlizsánra. Tetejére lehet dobálni pár szem olajbogyót, nem rontja el.

Egy -két órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek. Fontos, hogy ne úgy tálaljuk, hogy a hűtőből adjuk az asztalra, mert az íze sem érvényesül és az olívaolaj is megdermed.

Friss kenyérrel szoktam enni, kimártogatva a fűszeres olajos levet.

Nyáron grillezéskor jó kiegészítője a húsoknak, anyukám imádja.

Padlizsánkrém variációk

A családunk erdélyi ága hatására évtizedek óta készítünk és eszünk – főleg – nyáron padlizsánkrémet, amely manapság igen divatossá vált kenyérre való kence.
Már korábban is említettem, hogy vita dúlt az ortodox és reformpárti családtagok közt az ételt illetően, ugyanis az eredeti receptet Erdélyből magukkal hozó nagyszüleim nem tettek bele fokhagymát, a főzni kedvelő és tudó anyukám tesz bele. Két tűz közé pedig apu került, aki tisztelte ugyan a hagyományt, de nagyon szerette a fokhagymát.
Végül mindenki a maga szájíze szerint csinálta. Én mindenesetre a fokhagymásra szavazok.
Másrészt szeretek új ízeket is kipróbálni, ezért legutóbb joghurttal, közel-keleti fűszerekkel ízesítve készítettem el.
Úgy látszik, ez az étel családunkban mindig is a konfliktusok forrása lesz, mert az arabos ihletettségű krémbe én tettem pár levél mentát, erre Attila közölte, hogy ő így nem eszi meg (pedig finom volt…). Már előre kíváncsi vagyok, hogy ha a lányom megszületik és felcseperedik, vele min fogunk összetűzni a padlizsánkrémmel kapcsolatban.

Recept

A hagyományos változathoz

2 padlizsán
közepes fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
fél dl olívaolaj
mustár
citromlé
só, bors

A joghurtos verzióhoz

2 padlizsán
két kiskanál tahina (szezámmagkrém)
egy kis pohár joghurt
3-4 gerezd fokhagyma

késhegynyi őrölt római kömény
só, 3-4 levél friss menta

Mindkét változathoz először megsütöm a padlizsánt. Általában sütőben csinálom, csak beteszem tepsibe és addig sütöm, amíg a héja megfeketedik. Ez kb. 40 perc. Utána lehúzom a héját és a húsát tálba teszem. (Trükk: a forró sült padlizsánt megspriccelem hideg vízzel, a tepsire borítok egy-két percre egy konyharuhát. A kialakuló gőztől szinte ledobja a héját.)
A hagyományos változathoz a padlizsánt botmixerrel pépesítem, hozzáadom a zúzott fokhagymát, finomra vágott hagymát, ízesítem mustárral, citromlével, sóval és borssal, majd habverővel belekeverem az olívaolajat úgy, mint a majonézhez szokás.
A joghurtoshoz éppen csak összevagdalom a padlizsánt, hozzáadom a tahinát, a joghurtot, felaprított fokhagymát és mentát. Sóval, római köménnyel ízesítem, összekeverem.
Mindkét változatot behűtöm, tálalás előtt kb. 20 percig szobahőmérsékleten hagyom állni, és friss kenyérrel vagy pirítóssal, paradicsom és fekete olajbogyó kíséretében tálalom. A képen a joghurtos látató.

Kókusztejes csirke

Ebédhez csirkemellet vettem le a fagyasztóból. Gondoltam, currypasztával és kókusztejjel készítem el, csak éppen currypaszta nem volt itthon. Azért nem tettem le eredeti szándékomról, és egy currypasztához hasonló – bár nem autentikus - fűszeres krémet készítettem az itthon talált, az étel jellegébe illő hozzávalókból. A végeredmény ízében meglepően hasonló, állagában azonban teljesen más, mint a boltban kapható, sokkal frissebb és talán zamatosabb is, annak ellenére, hogy bizonyos alapanyagok nem kerültek bele. Szerintem többször fogom én magam készíteni, annál is inkább, hogy csak bele kell dobálni a hozzávalókat a robotgépbe és már kész is a friss, csípős illatú currykrém.
A csirkés kókusztejes szafthoz sárgarépát adtam és belekevertem egy zacskó búzalisztes kínai lapos tésztát, amely jól beitta a fűszeres lét.

Recept

A currykrémhez

5 cm-es gyömbérdarab
egy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
egy negyed piros kaliforniai paprika
egy teáskanál erőspaprika krém
fél mokkáskanál frissen őrölt feketebors
fél mokkáskanál frissen őrölt római kömény
fél mokkáskanál őrölt koriander
só
egy zöldcitrom reszelt héja
egy teáskanál chiliolaj

Az ételhez

Egy csirkemell
Egy kisebb sárgarépa
Egy doboz kókusztej
Egy csomag kínai lapos tészta (500 gramm)
Fél zöldcitrom leve
Olaj

A currykrém hozzávalóit aprítógépbe teszem, és homogén állagúvá keverem. Olyan sűrű lesz kb. mint a padlizsánkrém.
A csirkemellet és a sárgarépát vékony csíkokra vágom.
A wokban olajat hevítek. Amikor már jó forró, beleöntöm a currykrémet és fél percig kevergetve sütöm. Ekkor hozzáadom a csirkecsíkokat és fehéredésig pirítom a fűszeres masszában. Ekkor hozzáadom a sárgarépát, keverek rajta párat és felöntöm a kókusztejjel. Pár percig forralom, de viszonylag hígan hagyom, hogy a tészta minél több fűszeres lét szívjon magába. Közben kifőzöm a tésztát, majd jól lecsepegtetve beleforgatom a kókusztejes csirkébe. Pár perc alatt összemelegítem, reszelek rá még zöldcitrom héjat és tálalom. A tányéron meg lehet locsolni még zöldcitrom lével, ha valaki savanykásabban szereti.