2009. július 6., hétfő

400. -Piskótatekercs barackos mákkrémmel


A 400. bejegyzésemet szerettem volna valami olyasmivel megünnepelni, amit eddig nem készítettem. Így született meg a piskótatekercs ötlete. Miután Zsófi lányomat álomba ringattam, nekiálltam. Izgultam, mint a gyerek, amikor a megsült tésztát a konyharuhára borítottam, vajon fel tudom-e tekerni, ahogy kell, vagy ne adj’ isten, darabokra hullik majd a művem. Szerencsére különösebb gondok nélkül sikerült, és örömmel konstatáltam, hogy nem is olyan kacifántos és embert próbáló művelet a piskótatekercs elkészítése, úgyhogy gyakrabban meg fogok vele próbálkozni, úgyis főztem egy csomó lekvárt, legalább lesz mivel tölteni.
Erre az ünnepélyesebb alkalomra – ezzel kínáltam meg a nagymama-kommandót is – egy savanykás, hűsítő mákkrémmel töltöttem, melybe frissen szedett sárgabarackot is daraboltam, ami nagyon jól ment hozzá, nagy sikert arattam vele.

Recept

A tésztához
4 tojás
12 dkg porcukor
12 dkg liszt
½ kávéskanál sütőpor

A krémhez
25 dkg mascarpone
2 evőkanál joghurt
egy citrom
6 dkg porcukor
2-3 darab sárgabarack
8-10 dkg darált mák

A piskótatekercshez a tojásokat szétválasztom. A sárgákat 6 deka cukorral addig keverem, amíg sűrű habos masszát nem kapok, és a színe kifehéredik. Hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet és ezzel is jól összedolgozom. Másik tálban robotgéppel a fehérjékből kemény habot verek, közben apránként hozzáadom a maradék 6 dkg porcukrot. A kész habot óvatosan, több részletben beleforgatom a lisztes keverékbe. A sütőt 180 fokra előmelegítem, a gáztepsit kibélelem sütőpapírral. A piskótamasszát lapos, széles pengéjű késsel téglalap alakban rákenem a sütőpapírra, úgy ügyeskedek, hogy a massza lehetőleg mindenhol egyenlő vastagságú legyen. A tésztát 12-15 perc alatt világosra sütöm. Ekkor jön a mutatvány: egy konyharuhát vékonyan megszórok cukorral, és a megsült tésztát azonnal ráborítom, a sütőpapírt lehúzom róla és a keskenyebbik felénél kezdve, a konyharuha segítségével feltekerem. A tekercset összetekert állapotban rácson hagyom kihűlni.
Közben elkészítem a krémet. A mascarponét a joghurttal, cukorral, a citrom levével és reszelt héjával habosra keverem, beleszórom a mákot és a kis darabokra vágott sárgabarackot. A kihűlt tekercset óvatosan kitekerem, egyenletesen megkenem a mákkrémmel, majd összetekerem és pár órára behűtöm. Éles késsel szeletekre vágom tálalásnál.

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Gratulálok a 400.-hoz ;) Szép a süti is - imádom a lekváros piskótatekercseket ;)

Zsuzsi írta...

Köszönöm:-)

Unknown írta...

Gratulálok én is hozzá!
Szerintem sokak nevébe mondhatom, hogy köszönjük, hogy vagy te nekünk meg az ötleteid... S igazából ami a lényeg, hogy ezt meg is osztod velünk. :-)

Zsuzsi írta...

Hajni, nagyon helyes vagy, köszönöm a kedves, biztató szavakat, jól esik olvasni!!

Gyöngyi írta...

Barackos mákkrém? Micsoda fantázia! Nos, ezért a remek öteletekért is gondoltam Rád egy ajándékkal, remélem, elfogadod! Szép hétvégét kívánok!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails