2009. július 1., szerda

Mascarponés csirkeragu


Hétvégén a Lidlben vásároltunk, ahol igen olcsón lehetett hozzájutni a mascarponéhez, vettem is belőle két dobozzal. Most úgy voltam vele, hogy nem édességet vagy süteményt készítenék belőle, hanem valamilyen sós ételben is kipróbálnám. Nézegettem recepteket a neten, de általában hús töltelékeként szerepelt a mascarpone, én pedig valami egyszerűbbre vágtam. Végül úgy döntöttem, a saját fejem után megyek, és nem bántam meg. Csirkemellel és zöldségekkel készült a ragu, melynek krémességét végül a belekevert mascarpone adta meg.
Nagyon finomnak találtuk, mondtam is Attilának, hogy biztos gyakrabban fogom készíteni.

Recept

50 dkg csirkemell
2 zsenge cukkini
5 fej gomba
3 gerezd fokhagyma
3 nagyobb paradicsom
8-10 kisebb bazsalikomlevél
só, bors
2-3 evőkanál liszt
5 dkg vaj
25 dkg mascarpone

A csirkemellet kisebb darabokra vágom és meghintem liszttel, majd kézzel összeforgatom, hogy a liszt a húst mindenhol egyenletesen vékony rétegben vonja be. A vajat serpenyőben felforrósítom, rádobom a húskockákat és kevergetve aranybarnára sütöm, sóval, borssal ízesítem. Közben a cukkinit nem túl apró kockákra vágom, és a gombát is hasonlóképpen darabolom. Ha a csirke már a megfelelő színt elérte, mellédobom a cukkinit és a gombát, valamint a felszeletelt fokhagymát is, és kevergetve addig sütöm, amíg a zöldségek roppanós-puhára nem sülnek. Ha ez megtörtént, beleszórom a kicsit megvagdosott bazsalikomleveleket, a nyolcadolt paradicsomokat, egy-két percig kevergetem, és beleteszem a mascarponét is. Fontos, hogy a paradicsom a hőtől csak éppen összeessen, ne főjön szét. Pár percig még főzöm az ételt, hogy összekeveredjenek a hozzávalók és összeérjenek az ízek, majd főtt tésztával tálalom.

8 megjegyzés:

lorien írta...

Ez a közönség izgatása! Nagyon jól néz ki, és tényleg egyszerű is, amíg kifő a tészta, ez is megvan. Kis is fogok próbálni valami hasonlót :)

Zsuzsi írta...

Tényleg nagyon jó. Én azon döbbentem meg, hogy a viszonylag ízetlen mascarpone hogy összerántja a többi hozzávaló ízét, és nagyon zamatos-krémes lesz tőle a mártás.

florentine írta...

De jó, pont ilyesmit keresek! A múlt héten csokival és málnával csináltam belőle tortát, ezért most én is valami húsos, zöldséges ételt képzeltem el hozzá.
A krémes állag, a semleges íz és a magas zsírtartalom bizony nagyon jó kombináció!

murok marci írta...

hú, ez nagyon jó. pont tegnap írtam, hogy valami ilyesmi receptet keresek,-)

Zsuzsi írta...

Örülök, hogy nemcsak nekem tetszett:-))

Gyöngyi írta...

Az alapanyagokból ítélve - és a fotód alapján: fincsi!

Névtelen írta...

Nálunk is nagy sikere volt. A kertből csentem hozzá sárga paradicsomot is csakhogy fokozzam a színkavalkádot. Köszöni kiscsaládunk! Krisztina

Zsuzsi írta...

Nagyon szívesen:-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails