2011. november 1., kedd

Zsófi csokis epres tortája



Rohan az idő, kislányom, Zsófi október 14-én három éves lett. Annak rendje és módja szerint meg is ünnepeltük.

A kisasszony rendelt ünnepi ebédet is: pörköltet kért nokedlivel, és olyan tortát, amiben csoki és eper is van. A torta nagy sikert aratott, szerintem gyakrabban fogom készíteni, mert nagyon könnyen készíthető és finom.

A pörkölt – ami egyébként az egyik kedvence – már nem aratott ilyen sikert, jóformán nem is evett belőle.

Ez a torta egyébként pofon egyszerű: az alapja egy vizes piskóta, a krémet pedig csak össze kell keverni. Fontos, hogy jó minőségű csokoládét használjunk hozzá, akkor lesz igazán finom. Fogyasztást megelőző este érdemes elkészíteni, hogy az ízek megfelelően összeérhessenek.

Recept

A tésztához
4 tojás
20 dkg cukor
9 evőkanál víz
15 dkg liszt
egy csomag sütőpor

A krémhez
1,5 dl tej (ugyanennyi tejszínt használtam helyette)
4 dkg tejszín
6 dkg vaj
25 dkg 60 %-os étcsokoládé

30 dkg fagyasztott eper
egy evőkanál cukor

A piskótához a tojások sárgáját habosra keverem a cukorral, kanalanként hozzáadom a vizet, a sütőporral elkevert lisztet is beleteszem, és végül a tojásfehérjékből vert kemény habbal lazítom. Sütőpapírral bélelt tortaformában 180 fokos előmelegített sütőben tűpróbáig sütöm. Rácson hagyom kihűlni.

A mélyhűtött epret felengedem, és egy lábosban, a cukorral összekeverve forrásig hevítem, majd félreteszem hűlni.

A krémhez a tejszínt (a tejjel) felforralom, ráöntöm az apróra tört csokoládéra, habverővel simára keverem és hozzáadom a feldarabolt vajat. Ha simára kevertem, töltés előtt 15-20 percre a hűtőbe teszem.

A tortát ezután állítom össze. A piskótát két lapra vágom, az alsó lapon elosztom az epret. A gyümölcsös réteget vékonyan megkenem a krém kb. egyharmadával, ráborítom a másik piskótalapot. A maradék krémmel bevonom a torta tetejét és oldalát. Egy éjszakára behűtöm, másnap tejszínhabbal kínálom.

10 megjegyzés:

shaihulud írta...

utólag is Isten éltesse a csöppséget :)
egyébként meg ugyanez volt már nálunk is, mikor a gyerekeim még kisebbek voltak: megrendelték a többfogásos ünnepi kaját (leves, főétel, stb.), utána elnyammogták a mellékesen sütött sajtos rudat (amit nem is az ünnepre csináltam), a többit meghagyták nekem :D
a receptet viszont köszönettel eltettem az "elkészítendők" mappába ;)

Zsuzsi írta...

A vicc az, hogy egy-két héten belül megint volt pörkölt, akkor meg kétpofára tömte magába:-)

Marcsi írta...

Hűűűű de rohan az idő,hát most született és már elrohant három év.
Megkésve,kivánok nagyon boldog szülinapot Zsófi!!!!

Zsuzsi írta...

Köszönjük szépen!

BeckZsu írta...

Biztosan nem késő: sok boldogságot kívánok a pici lánynak és az egész családnak! Hogy éppen most mit rendel, mit eszik, nem fontos, a lényeg, hogy majd később is szeressen enni, és ez biztosan így is lesz, ha tovább is ilyen okosan csináljátok :) ...

Reka írta...

A Jo Isten eltessen sokaig Titeket!!!!

Hajnalka Nagy írta...

Utólag is sok-sok BOLDOGAT a kicsi lánynak!!!

Éva írta...

Nagyon tündér a kislányod! Istenke éltesse nagyon sokáig. Milyen élvezettel eszi azt a tortát!

Zsuzsi írta...

Köszönjük szépen mindenkinek a jókívánságokat!

Gabriella írta...

Nagyon édes a kislányod! De a torta is enni valóan jól néz ki. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails