Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "kelt ostoros rétes" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "kelt ostoros rétes" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 30., szombat

Kelt ostoros rétes


Ez a recept ebben a szép, de számomra nem kívánatos téli időben igazán aktuális, jól esik behúzódni a melegbe és valami ehhez hasonló dús, kelt süteményt majszolni a tejeskávé mellé.

Nagyon régóta szemezek ezzel a recepttel, de csak most szedtem össze annyi bátorságot, hogy elkészítsem. Nem kellett volna eddig várni, azt hiszem, ez a legfinomabb kalácsszerű sütemény, amit valaha ettem, illetve készítettem.
Attila a lelkemre kötötte, -miután a még meleg kalácsok közül az egyiket szinte teljesen eltüntette egy ültő helyében – hogy írjam meg, mennyire ízlett neki, azt mondta, minden nap tudna ilyet reggelizni, pedig ő aztán nem egy kalácskedvelő, sőt, jelezte, hogy ő is meg fogja sütni. (Nagyon felbátorodott, mert amióta itthon van, ő süti a kenyeret, nem is akármilyet, nekem az övé jobban ízlik, mert ropogósabb a héja). Én állok elébe, semmi jónak nem vagyok elrontója….
A töltelékbe kakaó helyett lehet tenni diót, mákot, sőt fahéjat, szerintem a kakaós mellett a fahéjas lehet nagyon finom.
A recept a Rama 2010-es receptnaptárból származik, köszönet érte – mármint a naptárért - Magdi kolléganőmnek.


Recept

60 dkg liszt
3 tojássárga
7 dkg olvasztott vaj
4 dl langyos tej
3 evőkanál kristálycukor
5 dkg morzsolt élesztő (egy csomag szárazélesztő)
csipet só

A töltelékhez

25 dkg puha vaj
20 dkg barnacukor
4 evőkanál keserű kakaópor

A tetejére
A tésztából kimaradt tojásfehérje

A tészta hozzávalóiból rugalmas, inkább lágy tésztát dagasztok robotgép segítségével, akkor jó, ha elválik az edény falától. Letakarom és meleg helyen duplájára kelesztem, ez kb. egy órás művelet.
Amíg a tészta kel, a tölteléket elkészítem, ehhez a hozzávalókat simára keverem.
A megkelt tésztát átgyúrom, hat részre vágom. A hat darabot lisztezett munkafelületen téglalap alakúra nyújtom, s vékonyan megkenem a teljes felületet a töltelékkel. A két rövidebbik oldalnál kb. egy centire behajtom a tésztát és hosszanti oldalánál feltekerem, mint a bejglit. Ezt minden tésztadarabbal eljátszom, majd három-három rudat összefonok, így két szép kis fonott kalácsom lesz. Egy szűk tepsit – amibe a kalácsok épphogy beleférnek – sütőpapírral kibélelek, belefektetem a kalácsokat és hagyom 10 15 percig pihenni őket. Ezalatt a sütőt 180 fokra – légkeverésen 160 fokra – előmelegítem. A pihentetés után a kalácsokat megkenem a tojásfehérjével, és kb. 45-50 perc alatt aranybarnára sütöm.
Nem javaslom, hogy bárki langyosan/melegen megkóstolja, mert akkor még kihűlni sem lesz ideje, pedig hidegen is nagyon puha, finom.


2010. április 5., hétfő

Húsvéti kalács


Ezt a kalácsot ajándékba sütöttem, anyut és az öcsémet leptem meg vele, akik mindketten nagy kalácsfogyasztók, reggelire általában kalácsra kenve pusztítják el az előző évi befőzés eredményét. Mi inkább elsütögetjük a lekvárjainkat, de lehet, hogy ez változni fog, mert a kalács nagyon szépen sikerült.
Maci receptje alapján sütöttem, és az előírásokat végig betartottam, csak két szűk marék mazsolával gazdagítottam a tésztát. A formázást az itt látott négyes fonás alapján végeztem, és – legnagyobb meglepetésemre – elsőre sikerült, sőt könnyűnek találtam, bár lehet, hogy ez csak amiatt volt, hogy tegnap a kelt ostoros rétes készítésénél eléggé szenvedtem a fonással.
A sikeren felbuzdulva úgy vélem, fogok én még kalácsot sütni.

Recept

50 dkg liszt
3 púpos evőkanál cukor
6 dkg olvasztott vaj
2 tojás sárgája
3 dl meleg tej
egy csomag porélesztő
egy mokkáskanál só
két szűk marék mazsola

A lisztet és az élesztőt elkeverem. A tojássárgát a vajjal, 2 dl tejjel és a cukorral, meg a sóval összekeverem, és a folyadékhoz folyamatosan adagolom a lisztet és a maradék tejet. Robotgéppel addig dagasztom az egyveleget, amíg ruganyos, hólyagos tésztát nem kapok. (Ha a liszt még további tejet venne fel, természetesen lehet hozzáadni, de nekem a 3 dl bőven elég volt.) A tésztát konyharuhával letakarva meleg helyen duplájára kelesztem. Ezután jól átgyúrom és ekkor dolgozom bele a mazsolát is. Elfelezem és mindkét adagból egy-egy kb. 40 centis rudat sodrok, a sodrás közben meg is tekergetem a tésztát. Ezután a két rúdból négyes fonással kalácsot csinálok (tényleg érdemes megnézni a videót). A megformázott tésztát sütőpapírral kibélelt téglaformába teszem és még fél órát kelesztem. Eközben a sütőt 170 fokra előmelegítem. A másodjára megkelt kalácsot a tésztából kimaradt tojásfehérjével megkenem és kb. 45 perc alatt készre sütöm. Rácsra téve hagyom kihűlni.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails