2009. december 21., hétfő

Még elkészülhet: keserédes citromlekvár


Még nem késő elkezdeni, hogy karácsonyra bárki elkészítse ezt a tömény, ámde mégis pikáns, fanyar utóízű lekvárt. A receptjére ajándékötleteket keresve itt bukkantam rá. Azoknak ajánlom, akik szeretik a nem megszokott, édes-kesernyés, összetettebb ízű dolgokat. Először gyömbérlekvárt akartam készíteni, de aztán annyira jó ötletnek találtam a citrommal való társítását, hogy ezt valósítottam meg. Azt nem mondom, hogy gyorsan kész, hiszen összesen két nap, mire a kamrába tehetem, de ez főleg az áztatás miatt van, egyébként semmi extra műveletet nem kell végezni vele. Az eredeti receptet írom le, én a magokkal való machinálást kihagytam, de hátha valakinek ehhez is van türelme.
Nekem ebből a mennyiségből 3 kis üvegnyi lett és egy kis tálka kóstoló.

Recept

3 nagy citrom (öt kisebbet használtam)
3 és ¾ csésze hideg víz
10 cm-es hámozott gyömbér vastag szeletekben
4 csésze cukor

A citromok végeit levágom, hosszában felnegyedelem, majd keresztben vékony szeletekre vágom, a magokat kiveszem, félreteszem. A magokat kis edénybe teszem, a citromszeleteket egy közepes tálba szórom.
Fél csésze vizet öntök a magokra, 3 csészényit a citromszeletekre és letakarva 24 órát állni hagyom.
Másnap a citromszeleteket a vízzel együtt vastagfalú edénybe teszem. A magokat konyharuhába kötöm, beteszem a szeletek mellé, a magok áztatólevét is beleöntöm. Közepes lángon gyöngyöztetve melegítem, letakarom, kb. 45 percig főzöm, néha megkeverem.
A gyömbért a maradék ¼-ed csésze vízzel aprítógépben pürésítem, a keveréket szitán átpasszírozom, közben ¼-ed csésze gyömbéres vizet felfogok egy kis pohárba.
Az edényből a magokat tartalmazó konyharuhát kiveszem, kifacsarom. 4 csésze cukrot a citromos léhez adok, megvárom, míg feloldódik és ekkor beleteszem a félretett gyömbéres levet. Kb. egy órát lassú tűzön főzöm zselépróbáig.
A lekvárt tiszta üvegekbe kanalazom, az üvegek karimáját letörölve. A fedőt rácsavarom, a megtöltött üvegeket nagy fazékba teszem, egy hüvelyk forró vízzel felöntöm, a lábast lefedem , kb. 15 percig főzöm. Kihűtöm, és mehet a kamrába.
És hogy mire jó? Gyümölcskenyérre vékonyan kenni, akár rendes, akár gyömbérteába ízesítőnek, de alkoholos italokba is el tudom képzelni (pl vodkával, ginnel), vagy csirkehús grillpácába is tehető, esetleg mascarponés pohárkrémet ízesíteni, stb, stb. A borostyánsárga színe és a selyemcukorhoz hasonlító illata ellenállhatatlan.

4 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Nagyon tetszik, kipróbálom - még pont belefér :)

duende írta...

Nekem is bejön! :)

Zsuzsi írta...

Remélem, ízleni fog mindkettőtöknek!

szepyke írta...

Hmmm, ez tényleg még belefér, bár citromlekvárt már csináltam, de nincs benne gyömbér! Remek darab lehet!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails