2010. március 29., hétfő

Ismét segít a süti - Kókuszos brownie


Amikor megkaptam az első köremailt, nagyon örültem, hogy az idei Segítsüti-ben is részt vehetek, mert nagyon jó és hasznos kezdeményezésnek tartom, amely ráadásul többeknek örömöt is okoz. Boldogok a licitnyertesek, a megajándékozottak, de mi résztvevők is örülünk, hogy a saját kezünk munkájára más is kíváncsi, és közvetve olyanoknak is segíthetünk vele, akik támogatásra szorulnak.
Idén
koraszülött babák ellátására létrejött központokat támogatunk Miskolcon és Budapesten. Akinek van gyereke, tudja, hogy a terhességet végigkíséri az állandó aggódás, hogy minden rendben legyen, a baba egészséges legyen, és a megfelelő időben szülessen. Sokaknak ez sajnos nem adatik meg, mert korábban születnek a kiírt időpontnál. Ezek a kisbabák és szüleik kapcsolatba kerülnek az általunk támogatott intézményekkel, a Péterfy Sándor utcai Kórház és a Miskolci megyei Kórház koraszülött osztályával. Az idei sütiárveréssel az ő körülményeiken szeretnénk javítani.

Miután már tudtam, hogy sütök idén is, rögtön jött a probléma, azaz a kérdés, hogy mit süssek. Szállítható, viszonylag hosszabb ideig eltartható és nagyon finom sütemény kerülhetett csak szóba. Tavaly egy aprósüteményt készítettem, idén valami újat akartam.
A választásom a megszokotthoz képest kicsit különlegesebb kókuszos brownie-ra esett, mert ez minden elvárásomnak megfelelt. A recept eredetijét a GoodFood-on ovastam, de a felhasznált cukor mennyiségét sokallva kicsit átalakítottam.

Recept

10 dkg keserű kakaópor
25 dkg vaj
35 dkg kristálycukor
15 dkg (kb egy fél doboz) kókusztej
4 felvert tojás
10 dkg liszt
10 dkg kókuszreszelék

A sütőt 180 – légkeverésnél 160 – fokra előmelegítem, sütőpapaírral kibélelek egy kisebb tepsit vagy tortaformát.
Egy mélyebb serpenyőben, vagy inkább lábosban alacsony hőfokon, állandóan kevergetve összeolvasztom a kakaóport, a cukrot, kókusztejet és a vajat, majd lehúzom a tűzről és hagyom langyosra hűlni.
Ekkor apránként belekeverem a felvert tojást, majd a lisztet és a kókuszreszeléket.
A masszát a kibélelt tepsibe öntöm és 35-40 perc alatt megsütöm.
A süteményt kihűtve, kockákra vágva tálalom tejszínnel vagy tejszínhabbal, de ki lehet próbálni egy-két evőkanál kókusztejjel megcsepegtetve, mi így ettük és nagyon finom.
Folpackba csomagolva 4-5 napig eláll, bár ennek nem sok esélye van.


20 megjegyzés:

nyina írta...

ma megsütöttem, remek :D
csak kár, hogy felzabálta a sáskahad.

Zsuzsi írta...

Nyina, nagyon örülök, hogy megsütötted, annak meg pláne, hogy sikere is volt.
(Nem te vagy barnslig? Ha igen, érteni fogod:-)))

nyina írta...

én vagyok. :)
nemsokára 1éves a malac és lesz neki bulija. duplaadag lett rendelve rá. úgyhogy a siker, az nem kifejezés.

Zsuzsi írta...

Hát, ebből még a malac is kaphat, nem vettem túl édesre a figurát:-))
"Cserébe" dobj egy mailta címeddel, küldök neked egy Segítfüzetet.

szepyke írta...

Áldott, békés húsvétot Neked és a szeretteidnek!
Gratulálok a Segitsütihez!:)

Zsuzsi írta...

Szepyke köszönöm, és hasonló jókat kívánok neked én is!

Unknown írta...

Örülök, hogy idén is ilyen szép összeg gyűlt össze az akció keretén belül ;)

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Nektek!

Zsuzsi írta...

Igen, tavalyhoz képest majdnem tripláztam, aminek külön örülök. Neked és Ditének is kellemes ünnepeket kívánok!

nuttos írta...

Éééés... én is megsütöttem. Húdefincsi lett! :)))

Zsuzsi írta...

Örülök, hogy sikert arattál vele!

nyina írta...

zsuzsi, megérkezett a füzet, nagyon köszönöm. :)

Zsuzsi írta...

Nyina, örülök, hogy örülsz, már azt hittem, sose ér oda. Remélem nem ázott teljesen szét...

nyina írta...

semmi baja, sőt, nagyon szép. a feladótól először kitört a frász, de az csak emelte az öröm fényét a kibontás után :D

Zsuzsi írta...

Én is gondoltam, hogy ijesztő lehet, de nem jutottam postára és így sikerült megoldani.

Névtelen írta...

Zsuzsi, ha tejjel csinálom, és kihagyom a kókuszreszeléket? Illetve laktóz mentes tejjel (vajjal)... a Nagy borwnie-t akar sütni, de kezdetnek megtenné kókusz nélkül is.

lapis lazuli vagyok, csak itt névtelen :)

Zsuzsi írta...

A laktózmentest nem tudom, de sima tejjel pont két hete csináltam és működik! A kókuszt helyettesísd liszttel.

Névtelen írta...

szuper, köszi! akkor hétvégén ez lesz.

LL

cucka írta...

többedjére sütöm, osztatlan sikerrel. :)

ma ovis teadélutánra készül, még egyszer köszönöm a joker receptet :)

Zsuzsi írta...

Köszönöm a dicséretet! Ugye te szoktál Segítsütin licitálni?

cucka írta...

Bocsánat, csak most vettem észre, hogy írtál. (mert barátnőmnek küldöm a tutttti brownie receptet ;) ) Igen, én szoktam licitálni. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails