2010. június 20., vasárnap

VKF! XXXV. - Fűszeres joghurtban pácolt csirke nyárson


Marcsi VKF-es felhívása számomra nagyon kedves témát érintett, a szabadtűzi sütést-főzést.
Sajnálatos azonban, hogy idén a mostoha időjárási körülmények csak kevés alkalommal adtak módot ennek a kellemes időtöltésnek. Én két hete készítettem ezeket a nyársakat sok zöldséggel, szalonnával és csirkével.
Igazgság szerint a szalonna csak a család férfitagja kedvéért került felszúrásra, nem nagy mennyiségben, és ebéd után meg is kaptam, hogy legközelebb többet tegyek a nyársra, mert jót tesz neki.
Ez igaz is, csak a húst indiai fűszerekkel, joghurtban pácoltam, így a szalonna nem igazán illik bele a képbe, de meg kell hagyni, jót tesz a szárazabb jellegű húsoknak, meg a hagymának is. Bármilyen zöldséget lehet használni hozzá, a lényeg, hogy ne legyen túl puha és jó színes összeállítást alkossunk, így sokkal jobban mutat majd a tányéron.

Recept

60 dkg csirkemell filé
2 dl joghurt
egy evőkanál frissen reszelt gyömbér
két evőkanál tandoori masala
egy mokkáskanál koriander
két gerezd fokhagyma
2 evőkanál olaj
só, bors
két nagy fej hagyma
egy közepes cukkini
egy-két kaliforniai paprika
20 dkg füstölt húsos szalonna
4-5 szem gomba

A csirkemellet kockákra vágom. A gyömbért, masalát, koriandert összekeverem joghurttal, az olajjal, kevés sóval, frissen őrölt feketeborssal, belereszelem a fokhagymát. Ebbe a pácba beleforgatom a húskockákat, és két-három órát – legjobb, ha egy éjszakát – pihentetem a hűtőben.
Ezután a tűzdeléshez előkészülök: a hagymát negyedekbe vágom, szirmokra szelem, a cukkinit kb. másfél centis karikákra vágom, a gombát negyedelem, a paprikát, szalonnát a húshoz hasonló méretű darabokra vágom.
A nyársakat általában még a faszén/brikett előkésztése előtt összeállítom. Én fémnyársat használok, de beáztatott bambusznyárs, vagy hurkapálca is megteszi. Fémnyárs helyett egy időben Attila által gipszkartonozásnál használt függesztőszárakból készült, flexszel kihegyezett „nyársakat” is használtunk, de aztán megtaláltam az apukám által még kb. harminc éve beszerzett, bontatlan csomagolásban várakozó igazi nyársakat, így most is ezekre fűztem az ételt.
A fűzögetést általában hagymával kezdem, majd hús, utána gomba/paprika/cukkini jön, szalonna, hagyma, megint hús, de a sorrend közben alakul ki attól függően, milyen kedvem van. Most öt fémnyárs készült, de jutott még két hurkapálcikára való is a hozzávalókből.
Sütés előtt egy órával Attilával megrakatom a grillt, megvárom, amíg fehéren izzik a parázs, és ekkor rápakolgatom a nyársakat. Sütés közben szorgosan forgatom csipesz szerű fogóval, mert nagyon forró, sőt, néha bekenegetem olajjal is, mert a joghurtos pác hajlamos megégni.
Ha kész, mindenki kap a tányérjára egyet. Általában olívaolajos-citromos kevert salátával, kenyérrel vagy valamilyen lepényszerűséggel esszük, fokhagymás joghurtos öntet is kínálható hozzá. Más köret szerintem felesleges.
További grill- és szabadtűzi receptjeim itt olvashatók.

1 megjegyzés:

Kata írta...

Finomat ettetek Zsuzsi, én is szeretem az ilyesmit. Úgy látom, nálatok is szépen besimultak az indiai ízek az étrendetekbe:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails