2010. augusztus 19., csütörtök

Ismét az INBÉ-ről


Múltkor már írtam az INBÉ-ről, aki olvasta, tudhatja, hogy ez a mozaikszó az Irányadó Napi Beviteli Érték rövidítéséből ered. Ez a jelzés megmutatja, hogy az alapvető tápanyagokból (cukor, zsír, konyhasó, energia, telített zsírsavak) mekkora mennyiség irányadó egy napra, és hogy a jelzéssel ellátott termék ezeknek hány százalékát tartalmazza.

Most is erről lesz szó, pontosabban INBÉ Robo-ról, aki az INBÉ-kampány megszemélyesítője.

Találkozni a jelölés weblapján, vagy a Facebook-on lehet vele. A közösségi oldalon már 875 felhasználó „lájkolta” INBÉ-Robót, így elmondható, hogy sikeres kezdeményezésről van szó.

Ez a kedves kis figura főként azoknak hasznos, akik szeretnének tudatosan táplálkozni, de ehhez segítséget vennének igénybe, mert nem teljesen biztosak a dolgukban. A már említett honlapon, illetve a Facebookon tippeket lehet kérni tőle az egészséges táplálkozáshoz, sőt, az utóbbi közösségi portálon napi fogadalmakat is ad, amelyeket a következő napig betartva, közelebb viszi az olvasót a kiegyensúlyozott, tudatos táplálkozás megvalósításához.
Olyan, mint egy személyes dietetikus, csak még pénzbe sem kerül a „felfogadása”.

Felhívja a figyelmet a rostokban gazdag, zsírszegény táplálkozásra, a napi gyümölcs-és zöldségfogyasztás fontosságára illetve ennek ideális mennyiségére, a halfogyasztás előnyeire, de megtudhatunk hasznos információkat az egyes ásványi anyagokról és vitaminokról is. Megtudhatjuk, mire jó például a kálium, és hogy mely élelmiszerek a legjobb forrásai, milyen élettani folyamatokhoz kell kalcium, milyen élelmiszerekben található meg.

Ahogy a tippeket olvasgattam, azt szűrtem le, hogy a kampány kiagyalói számára a mértékletes, de megengedő, sokszínű táplálkozás az a vezérfonal, amelynek megtalálásához az INBÉ-Robo tippjein keresztül kívánnak segítséget nyújtani. Nem egy önsanyargató diéta ez, hanem olyan életmódváltás, ami mindenki számára hasznos lehet. Segíthet a fogyni, de akár a hízni vágyóknak is, azoknak, akik egészségesebben szeretnének étkezni, sőt, azoknak a kisgyerekes családoknak is, akik nem mindig tudják, mivel lehetne a gyerekeket változatos táplálkozásra sarkallni.

Ajánlom tehát mindenkinek a fenti két elérhetőség
(honlap és Facebook) megtekintését, mert nagyon sok hasznos információra lehet ebben a témakörben.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails