2010. november 4., csütörtök

Lencseleves hó végére


Jönnek a hidegebb idők, emiatt egyre többször eszünk levest (magunkhoz képest). Ez jó hír, mert egészséges, másrészt a lányom örül, hiszen nagyon szereti a leveseket. Most egy kevésbé egészséges, de finom, laktató és egyszerűen, kevés pénzből elkészíthető télies leves következik.

Lencselevest nem nagyon készítek, mert általában bablevest kíván mindenki, de ez a próbálkozás olyan jól sikerült, hogy többször fogom főzni. Lehet gazdagítani füstölt hússal, kolbásszal, és felöntéshez füstölt lé is jól hasznosítható.

Recept

50 dkg lencse

3-4 sárgarépa

2 fehérrépa

negyednyi zellergumó

egy nagyobb hagyma

2-3 gerezd fokhagyma

8 dkg füstölt szalonna

8-10 szem egész feketebors

egy csapott evőkanál pirospaprika

babérlevél

2 dl tejföl

1-2 evőkanál mustár

egy mokkáskanál reszelt ciromhéj

2-3 db bőrös virsli

A lencsét előző este beáztatom. A hagymát, fokhagymát, leveszöldséget megtisztítom, felkarikázom, illetve kisebb kockákra vágom. A szalonnát felkockázom, sütni kezdem. A zsírján üvegesre párolom a felaprított hagymát is, rádobom a zöldséget és 2-3 percig pirítom. Rászórom a paprikát, felöntöm 2,5-3 liter vízzel (füstölt hús levével), hozzáadom az áztatóvíztől lecsepegtetett lencsét, a borsot, babérlevelet, a megtisztított, egészben hagyott fokhagymagerezdeket, sózom és kis lángon addig főzöm, amíg minden meg nem puhul. Ekkor szűrőkanállal a lencse felét kevés lével kihalászom és turmixolom, majd a fazékba visszaöntöm, ezzel sűrítve a levest (aki hagyományosan szeretné, lisztes tejföllel sűrítsen). A tejfölt egy merőkanál meleg levesben elkeverem, hozzáadom a mustárt, citromhéjat és a fazékba öntöm. Ekkor megy bele a felkarikázott virsli is, amivel készre főzöm a levest. Kenyérrel tálalom, lehet tenni még rá a tányéron tejfölt.

2 megjegyzés:

Szemi írta...

Én ezt nagyon szeretném! :))

Névtelen írta...

top [url=http://www.001casino.com/]casino[/url] hinder the latest [url=http://www.realcazinoz.com/]realcazinoz[/url] unshackled no deposit reward at the leading [url=http://www.baywatchcasino.com/]online casino
[/url].

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails