2011. április 19., kedd

Segítsüti 2011 - Az első átadás


Szombaton megtörtént az első sütiátadásom, a nyertes, Drea és kis csapata részére. Mivel levélváltásaink alapján tudtam, hogy négyen jönnek, mindjárt két kalácsot sütöttem, hogy el tudják megfelelően osztani.

Fél négy körül lányom legnagyobb örömére - aki egész nap azt kérdezgette, hogy hol vannak a vendégek - be is futott a kis csapat.
Váltottunk pár szót, amiből számomra kiderült, hogy a lányok elkötelezett hívei a gasztronómiának és sajnos pont e szenvedélyük miatt nem tudtak tovább maradni. A szombati napon reggeltől végigfőztek egy kurzust desszertekből Chef Makival, utána átvették
Grenadine tortáját, és utána érkeztek eléggé megfáradtan hozzám az isten háta mögé.
Négyfelé osztottuk és becsomagoltuk a kalácsokat, majd abban maradtunk búcsúzáskor, hogy jövőre esetleg ismét találkozunk a Segítsüti keretében. Erre van esély, mert a lányok már a tavaly őszi Segítsütin is sikerrel licitáltak és idén is két süteménynél nyertek.

Tegnap pedig nagyon helyes köszönőlevelet kaptam Dreától, amelyben arról tudósított, hogy a kalács elfogyott...

3 megjegyzés:

Éva írta...

Eltudom kébzelni,milyen jó érzés volt hogy láttad hogy örűlnek .Gratulálok!

Drea írta...

:-) és milyen finom volt a kalács. Zsuzsiék meg hihetetlenül fantasztikusan kedves vendéglátók. A következő Segítsütinél, ha megint az ő remekművét nyerjük, akkor nála kezdünk :))

Zsuzsi írta...

Oké, akkor rágyúrok a csokisra:-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails