2012. március 10., szombat

Szabolcsi töltött káposzta


A férjem nagy vágya volt, hogy mi is készítsünk szabolcsi töltött káposztát, mert olyat, amilyet nagymamája főzött gyerekkorában, senki nem tud a családban, hátha nekünk sikerülhet.

Kis utánajárás és a rokonság receptjeinek meghallgatása után kialakult a saját elképzelésünk. Úgy gondoltuk, nem kell túlcifrázni a dolgot, néha a kevesebb több, a lehető legyegyszerűbben fogjuk elkészíteni az ételt. Utóbb igazunk lett, és tényleg sikerült reprodukálni a nagymama által készített étel ízét.

Recept

Egy laposabb nagy fej édeskáposzta (vagy két kisebb)
50 dkg darált zsírosabb sertéshús (dagadó, lapocka)
25 dkg rizs
5 kis fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
pirospaprika
olaj
só,
3-4 dl paradicsomlé vagy passzírozott paradicsom
20 dkg füstölt húsos szalonna
Egy szál kolbász (házi)

A töltelékhez a felaprított hagymát kevés olajon megpárolom, hozzáadom az egy-két teáskanálnyi paprikát, jól elkeverem, majd összedolgozom a hússal és a nyers, megmosott rizzsel. Ízesítem sóval, reszelt fokhagymával. Ha túl száraz lenne, egy-két evőkanál olajat adok még hozzá.

Közben felteszek vizet forrni, belehelyezem az egészben hagyott, kitorzsázott káposztát. Ahogy a víz melegszik, a levelek szép lassan leválnak a fejről, és kicsit megpuhulnak. A leveleket apránként leszedegetem és elkezdem tölteni. Kis, háromszög alakú töltelékeket készítek, (illetve készít a férjem, mert nekem ez nem nagyon megy), ez általában egy fél káposztalevél felhasználását igényli. A kimaradó levélereket, használhatatlan leveleket összeaprítom, ez megy majd a töltelékek közé.

Ha készen vagyok a töltéssel, jöhet a rétegezés. A lábas aljára pár darab húsos szalonnát és kevés aprókáposztát teszek, erre kerülnek szorosan a pici töltelékek. Rá pár ujjnyi darab kolbász, illetve szalonna kerül, erre aprókáposzta, majd ismét töltelék. A tetejét aprókáposztával borítom be. Öntök az étel alá annyi vizet, hogy a káposzta ¾-edéig érjen, majd lassan felforralom. Ha már forr, ráöntöm a tetejére a paradicsomot, és további 20-25 percig főzök. Ekkor megkóstolok egy tölteléket, ha jó, lezárom alatta a lángot és lefedve hagyom pihenni negyed órát. Friss házi kenyérrel és tejföllel tálalom, minél többször melegítem újra, annál jobb lesz ez is.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szabolcsi lévén tanúsítom, ez így tökéletes!
Én teszek őrölt borsot is bele és később leöntöm a paradicsomos levet róla egy tálba. Ezt azért teszem, hogy a rizs ne szívja magába a levet és ne lágyuljon el. Melegítéskor lehet a káposztára tenni a léből.

Ezzel a hegyes töltéssel lehet a legformásabb káposztát tölteni!

Üdv: Margó

Szemi írta...

Életemben kétszer ettem nagyon finom szabolcsi töltött káposztát. Az egyiket az unokahúgom esküvőjén Budapesten, nálam az a No.1! Abban egy csipetnyi kapor is volt, éppen hogy csak érezni lehetett...de az valami isteni volt! :)
Másodszor egy ismerősöm hozott egy főzős találkozóra szabolcsi töltött káposztát. Ebben ujjnyi vékony tekercsek voltak, egy tekercs egy harapás...Csúúúúcs! :))
Eddig én még nem mertem belevágni, de most elmentem magamnak ezt a receptet, mert nagyon jól hangzik.:)

Boglárka írta...

Nagyon hálás vagyok ezért a receptért, eddig sosem sikerült jól a töltött káposzta, pedig szeretjük. Gratulálok a blogodhoz is, jó pár receptet fogok ezenkívül is felhasználni.

Zsuzsi írta...

Nagyon örülök, hogy ízlett nektek is!

Névtelen írta...

Az aljára tegyél a káposzta alá fél kiló sóskát, ez savanyitani fogja egy picit a kaját. A nagymuterom csinálta így. Még finomabb lesz tőle.

Névtelen írta...

Hello,Zsuzsi!
Akkor hogyan tortenik az etel fogyasztasa?A kolbaszt csak tobb nap elteltevel kerul a tanyerra,mert az legalul van? Mert ugye, kevergetni nem szabad,mert osszetorne, sem keszites kozben,sem talalas kozben.
Kati

Névtelen írta...

Ja,igen,kozepen is lesz kolbasz...Akkor bocs.

Névtelen írta...

Hany literes fazek kell ehhez a mennyiseghez? A rizs megdagad...Szelesebb vagy magasabb fazek legyen?
Kati

Zsuzsi írta...

Én ötliteres lábosban szoktam, ami inkább széles, mint magas, ebbe rendesen belefér.

Névtelen írta...

koszi.meglepodtem,hogy valaszoltal,de azert remenykedtem is ,hogy irsz!
multkor A ferfi kenyere nagyon jo lett,azota is emlegetjuk, ot eve.azota nem nagyon foztem semmit.nem ertem ra,pedig kedvenc hobbim a fozes!most megcsinalom akkor ezt az etelt.
emlekszem ,ot eve is meglepodtm,hogy akarmit kerdeztem a kenyerrol,azonnal valaszoltal!:)
nagyon kedves toled.

Névtelen írta...

1.az ujjnyi kolbaszdarabok hogy ertendo? 10 centis kolbaszdarabokat kell beledobalni?
akkor az egy szal kolbasz,az hany centis legyen?
2.minel tobbszor melegitem ujra,annal jobb lesz.akar husszor is ujramelegithetem az egesz,nagy fazekkal? vagy lehet belole egy adagot is kiszedni es mindig csak annyit felmelegiteni egyszerre?

Névtelen írta...

vagy ujjnyi vastag karikak?

Zsuzsi írta...

A kolbászt tetszés szerint lehet darabolni, én hüvelykujjnyira szoktam. Melegíteni úgy szoktuk, hogy kisebb edénybe kivesszük, amit meg akarunk enni, és azt melegítjük meg.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails