2008. február 10., vasárnap

Sajtos tepsis csirke gombás rizzsel




Nem akartam sokat vacakolni az ebéddel, mert éppen lumbágóval küszködök, bár javuló tendenciát mutatok két napi padlón alvás után. (Ha valakinek van valami hatásos tippje a gyógyuláshoz, szívesen veszem…) Ilyenkor jönnek elő a sütőben, egy edényben gyorsan elkészíthető ételek, mint ez is.

A receptjét még pár éve valamilyen gasztronómiai újságban olvastam, de hogy melyikben, arra már nem emlékszem. Egy biztos: nagyon egyszerűen készíthető, bárki meg tudja csinálni.

A fűszerezésén természetesen változtattam saját ízlésünknek megfelelően, és most került bele fehérbor is, ami szintén nem része az eredeti receptnek, viszont határozottan előnyére válik.

A körete gombás rizs lett, barna rizsből, jó sok gombával.

Recept

Egy csirkemell filézve
2 csirkecomb
4 evőkanál liszt
só, bors
pár levélke rozmaring
mokkáskanál pirospaprika

szerecsendió
egy kiskanál magos mustár
2 gerezd fokhagyma
vaj
3 dl tejföl
fél deci fehérbor
10-15 dkg reszelt sajt (ha lehet, többféle)

A csirkemellet félbe, a feleket lapjában kettévágom. A lisztet a fűszerekkel és a felaprított fokhagymával elkeverem, beleforgatom a csirkedarabokat. Kivajazok e jénai tálat, belefektetem a húsdarabokat, az a jó, ha egy rétegben elférnek. A maradék lisztet a tetejükre szórom. A tejfölt a mustárral, borral kikeverem és a húsra öntöm. Megszórom a reszelt sajttal (gouda és nagyon kevés gorgonzola volt most), vajdarabkákat teszek a tetejére és alufólia alatt kb. 50 percig sütöm közepesen meleg, előmelegített sütőben. Az idő elteltével leveszem a fóliát és a tetejét aranybarnára pirítom, ezalatt a tejfölös mártás is besűrűsödik egy kicsit.
Gombás rizzsel tálaltam.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Zsuzsi!

Mint kedvenc szakács "segítőm" :) épp most olvasom, hogy lumbágóval küszködsz. Lehet tudok neked segíteni. Keressük egymást telefonon vagy e-mailben.

e-mail: info@fiatalongazdagon.com
tel: 20/312-8486

(én nem tudom a te elérhetőségeid, ezért megkérlek jelentkezz)

Addig is megnézem a receptjét a túró gombócnak. Remélem megtalálom, ha nem akkor adtam egy tippet a következő bejegyzésre :)

Üdv!
István

Névtelen írta...

Zsuzsi!
Keress fel egy kiropraktőrt! Nekem segített. Nem tudom, merre laksz, én a zugligeti úton voltam nála.

Névtelen írta...

Kedves Zsuszi!

Gratula,jó a blog,pl.ez az étel amit mi is így készítünk..de kipróbáltam már más féle húsból is-siker:-)
Hálás recept!

Remélem jobban érzed magad..csakis természetgyógyászhoz fordulj,gyógyszerek hosszú távon nem megoldás-saját tapasztalat más gonddal.

Akartam kérdezni,miért nem adsz meg egy címet amire tudnának kereseni hasonló ügyekbe,ne legyenek orvosi tanácsok a receptek közt? :-)

További sok sikert, üdv, Nóri

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails