2008. április 27., vasárnap

Poharas eperkrém


Ha már tegnap a spárga került terítékre, mint a tavasz egyik jellegzetes zöldsége, akkor ma következzen az eper, amit általában mindenki szeret.

Szerintem frissen, csak úgy magában a legfinomabb, de poharas krémekben is megőrzi üdeségét, éppen ezért most egy ilyen desszert következik.

Elkészítése negyed óránál többet nem vesz igénybe, ebből a két leghosszabb mozzanat az eper darabolása, meg a kész krém kelyhekbe töltése, nekem ez utóbbihoz kell a legtöbb türelem, valahogy mindig összemaszatolok mindent, a tálaláshoz kiszemelt formát is, ami nem túl gusztusos.

Ebből a mennyiségből két extra/három nagy/négy normál adag jön ki.

Recept

35 dkg eper+ pár szem a díszítéshez
25 dkg mascarpone
3 dl tejszín
3-4 evőkanál porcukor
egy rúd vanília belseje
pár csepp frissen facsart citromlé
fél pohár száraz/félédes fehérbor

Az epret megmosom, leszárogatom, majd kis darabokra vágom. Pár szemet félreteszek a díszítéshez. A feldarabolt gyümölcsre rákanalazom a cukrot, ráöntöm a bort, ízesítem a vaníliával és a citromlével. Jól összekeverem, és kb. 10 percig állni hagyom. Ha az idő eltelt, a mascarponét hozzákeverem az eperhez. A műveletet robotgéppel végeztem, így a gyümölcsdarabok kissé eldeformálódtak. A tejszínt habbá verem és beleforgatom az epres krémbe.
A félretett eperszemeket hosszában lapokra vágom és egy nagyobb borospohár alját kibélelem. Erre kanalazom óvatosan az epres krémet, a tetejét szintén eperrel díszítem. Pár órára behűtöm, mielőtt ennénk.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Véletlenül kerültem erre az oldalra, de itt maradtam, mert az eper (itt had pontosítsak, mint kertészmérnök, ugyanis az eper az fán terem - eperfafélék Morus nemzetség -, ahogyan Arany János is említi a Családi körben, viszont ami a receptet illeti itt szamócáról van szó, még ha nem is az erdőben szedett "vad" fajról. Mindenképp ezek rendszertanilag más nemzetséghez tartoznak annak ellenére, hogy mindkét nemzetség a rózsafélékhez - rosaceae család -tartozik, ugyanakkor ilyen rokonságuk sem engedi meg a két nemzetség keverését) szerintem a szamócafélékhez - fragaria nemzetség - tartozik és minden ehető fajtája nyerő nálam, és nemcsak az "eper"-szamóca, hanem minden belőle készült finomság is. Sajnos nem jelentéktelen túlsúlyom miatt, valamint családon túlzott gasztonómiai konzervatívizmusa miatt kénytelen vagyok beérni a verbális gasztonómiai élvezetekkel, pontosabban a receptek olvasásával.
Hát mit is mondjak? Maguk a receptek is kiemelkedő élményt nyújtanak, amit csak fokoz a kiegészítő kerettörténet.
Köszönöm, és gratulálok a közeledő gólyához.
A továbbiakban is rendszeres olvasója leszek.

Tisztelettel: Borissza
borissza_@freemail.hu

Zsuzsi írta...

Kedves Borissza!
Nagyon örültem a bejegyzésének, és annak különösen, hogy szereti olvasgatni a bejegyzéseimet. Javaslom, próbáljon meg egy-két egyszerűbb dolgot maga elkészíteni, akár csak saját részre, majd komótosan elfogyasztani az ételt a "konzervatív" családtagok előtt. Nem biztos, hogy nem lenne sikere... Ha bármilyen növénytani kiegészítése van, írja nyugodtan, mindannyian tanulunk belőle!
A gratulációt köszönöm, remélem a jövőben is örülni fog a receptjeimnek.
Üdvözlettel: Zsuzsi

Névtelen írta...

Hali Zsuzsi.
Hát ezt az epresedet is meg csináltam.
Isteni lett, izre, állagra egyaránt.
A szemnek is gyönyörű látvány, igaz a hűtőből kivéve már nem sokáig tartott. Seperc alatt ham-ham.
Igaz változtattam, mert nem volt mascarponém, és a PLUS-os "ALPA" sovány túróból csináltam, de ez is jó, és nem mellékesen sokkal olcsóbb.
Ezt már használtam tiramisu készitésnél is, és bevált.
Ajánlom próbáld ki, hátha neked is bejön.
Örülök, hogy rátaláltam az oldaldra, nagyon sok jó recid van.
Szia: Marcsi
2008.05.30.

Zsuzsi írta...

Szia Marcsi!
Örülök, hogy megint írtál. Ez az epres-krémes dolog tényleg jó és mivel a párom szereti az ilyen krémes gümölcsös dolgokat, gyakran csinálom mostanában. Túróval és tejszínnel is próbáltam, de ez a mascarponés jött be neki leginkább. A Plusos túró erre tényleg biztos jó, én egyszer olyan ételnél befürödtem vele, amihez rendes túró kellett volna, mert ez túl krémes, de desszertekhez biztos ideális.MOst ismét vettem epret, valami sütit biztos készítek a hétvégén...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails