2009. augusztus 5., szerda

Padlizsánfasírt


Továbbra is tart a padlizsán-mániám, igyekszem minél több formában elkészíteni, és persze folyamatosan vadászom a recepteket. (Aki szintén szereti ezt a zöldséget, annak jó hír, hogy még egy padlizsánsaláta recept van a tarsolyomban, hamarosan felteszem.)
Így találtam a padlizsánfasírt receptjére a Blikk Nők Konyha júliusi számában. Először kicsit kételkedtem, hogy össze fog állni a massza, nekem több morzsát kellett használni, mint amennyit a recept írt, de végül sikerült és a végeredmény is finom lett. A fűszerezésen azért szokás szerint változtattam, a petrezselyem mellé tettem hozzá bazsalikomot, egy kevés római köményt és fokhagymát is.
Jó könnyű nyári étel – annak ellenére, hogy olajban sült - , azoknak ajánlom, akik szeretik a rántott zöldségeket, de azt is elviselik, ha van az ételben egy kis plusz csavar.


Recept

60 dkg padlizsán (három kisebb méretű darab)
két tojás
10-15 ek. zsemlemorzsa (nálam házikenyér-morzsa)
pár szál petrezselyemzöld
4-5 levél bazsalikom
egy csipet őrölt szerecsendió
egy mokkáskanál őrölt római kömény
két-három gerezd fokhagyma
só, bors
olaj a sütéshez

A padlizsánt meghámozom és nagyobb kockákra vágom. Forró sós vízben puhára főzöm, jól lecsöpögtetem, majd hagyom kihűlni. Botmixerrel pépesre töröm, hozzáadom a felaprított zöldfűszereket, a tojásokat, a reszelt fokhagymát, szerecsendiót, sózom, borsozom, és annyi zsemlemorzsával keverem össze, hogy vizes kézzel formálható masszát kapjak (ez legalább 10 evőkanál). Kisebb fasírtokat formázok a padlizsános krémből, a maradék morsába forgatom és forró olajban aranybarnára sütöm. Hideg tejföllel/joghurttal és hagymás paradicsomsalátával tálalom.

6 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Ja. Erről szól a nyár vége: cipelem haza a sokkilónyi padlizsánt, a család meg nem mer szólni hogy most már eléééég!!!!!!
A minap kaptam egy palántát, amin egy darab helyes kis lila virág is van. Lehet hogy célzás?...

Zsuzsi írta...

Én két palántát nevelgetek, most virágzanak nálam is. Érdeklődve várom a folytatást, ha bejön és terem, jövőre ültetek vagy öt bokrot.

VKOrsi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VKOrsi írta...

2 bokrom van :D
tegnap 8 db padlizsánt szedtem le. Kb. akkorák mint a boltban a kisebb méretűek :)
és gyönyörű a virága.

sok víz és nagyon sok napfény kell neki

(és csak óvatosan, mert bök :) de aztán megbosszultam rajta egy sütéssel)

Zsuzsi írta...

Igen, nekem is tetszik a kis lila virág, de csak óvatosan vele, nehogy megegye a gyerek, mert állítólag a növény minden része mérgező.
A sok vizet ma biztos megkapja, úgy szakad az eső:)

Gyöngyi írta...

Ezek nagy élmények - nálunk nem volt divat se a padlizsán, se a patiszon, se a cukkini.. Ennek megfelelően állandóan utána kell gondolnom melyik-melyik is:))
A padlizsánkrém csak nekem és Apumnak jött be, de azért majd kísérletezem még.. A hétvégén rántott patiszon volt nálunk az finom lett, ajándékba kaptam, muszály volt valamit kezdeni vele:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails