2009. szeptember 10., csütörtök

Csillagtökkel rakott csirke


Eddig azt hittem, hogy nem szeretem a csillagtököt. Múlt héten azonban kiderült, hogy ez nem így van. Attila nagymamája hozott egy náluk termett patisszont, kellett hát valamit kezdenem vele. Régen, amikor egyszer vettem, kivájtam és megtöltöttem, de nem ízlett, mert a csillagtök húsa kásásra főtt, azt meg én nem szeretem. (Valószínűleg a zöldség sem volt jó minőségű). Végül úgy döntöttem, hogy egy húsos, rakott ételbe rejtve tüntetem el, hátha úgy ízleni fog. Így is lett, jó kis egytálétel kerekedett belőle. Én csináltam mellé köretet is, de teljesen felesleges, elég a csillagtök a hús mellé.
Könnyen elkészíthető étel, a legmacerásabb bennne a patisszon megtisztítása, amely – jó kés híján – nem a legegyszerűbb feladat.

Recept

Egy nagyobb csillagtök
50 dkg csirkemell filé
15 dkg reszelt sajt
egy mozzarellagolyó
10 dkg vaj
egy nagy pohár tejföl
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
só, bors


A csillagtököt meghámozom (negyedekre vágva a legegyszerűbb), kiszedem a magházát, és kisujjnyi vastagra szeletelem. A vaj felét serpenyőben megforrósítom, és a zöldségszeleteket aranybarnára sütöm benne, közben sóval ízesítem. A sült patisszonnal kirakom egy nagyobb tepsi alját.
Abban a zsiradékban (ha nincs elég, a maradék vajból teszek még hozzá), amiben a csillagtök sült, kisütöm a szeletekre vágott, sóval, borssal ízesített csirkemellet is. A húst elrendezem a patisszon tetején, meglocsolom a sütéshez használt vajjal, majd minden hússzeletre rakok egy szelet mozzarellát. Az öntethez a tejfölt a reszelt sajttal, áttört fokhagymával, sóval, szerecsendióval kikeverem, majd elosztom a csirke és a csillagtök tetején úgy, hogy mindenhova jusson.
A tepsit 170 fokra előmelegített sütőbe tolom, és kb. 25 perc alatt készre sütöm az ételt.
Aki nagyon éhes, készíthet mellé párolt rizst, de egyébként magában is fogyasztható.

4 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Szia Zsuzsi!
Köszönöm a remek ötletet! Az oldaladat belinkeltem, sőt szombati ebédként el is készítettem!
Szép vasárnapot kívánok!

Zsuzsi írta...

Láttam a receptet, még mielőtt olvastam volna a megjegyzésedet, és nagyon örültem:-)

Névtelen írta...

Szia! Nagyon tetszik, fõleg, hogy köret se kell hozzá, együtt megvan a kettõ. A patisszont még egyszerûbb meghámozni, ha elõbb szeleteled, és csak a kis darabok héját, belét farigcsálod :) Móni

Zsuzsi írta...

Móni, köszi a tippet, nem jutott volna eszembe:-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails