2009. december 14., hétfő

Karácsonyi mézesfigurák


Reggel óta esik a hó, ettől egyre inkább karácsonyi hangulatba kerülök. Idén az ajándékokat interneten rendeltem meg, megkímélve magunkat a tömegben való elvegyüléstől és idegeskedéstől, így talán több időm jut az ünnepi készülődésre. A karácsonyi ajtódísz elkészült, és a múlt héten megsütöttem az első adag süteményt, ezeket a mézesfigurákat.
Bevallom, nem vagyok egy nagy mézeskalács fan, életemben másodszor sütök ilyet, most is elsősorban dísznek illetve elajándékozható apróságnak szánom őket, de azért egy-két csúnyább példányt díszítetlenül már elpusztítottunk, úgyhogy ehető is.
Kislányom miatt nem a hagyományos cukormázzal, hanem színes dekortollal díszítettem a figurákat, és nagyon jól elszórakoztam vele. Lehet ezt szebben is csinálni, de nekem azért tetszenek
A recept a Rama 2010-es receptnaptárából származik, nagyon egyszerű, fő erénye, hogy a mézet nem kell melegítgetni, illetve a tésztát nem kell pihentetni.


Recept

50 dkg liszt
1,5 kiskanál szódabikarbóna
egy evőkanál mézeskalács-fűszer
15 dkg porcukor
15 dkg vaj
1,25 dl méz (tkp. egy mackó méz)
2 tojás

A díszítéshez
2 tojásfehérje és kb. 25 dkg porcukor vagy
dekortoll cukormáz


A lisztet a szódabikarbónával, a fűszerkeverékkel és a porcukorral összeszitálom és belemorzsolom a vajat. Ha már jó morzsalékos, beledolgozom a mézet és a tojásokat is, addig gyömöszkölöm, amíg közepesen kemény tésztát kapok.
A sütőt 160 fokra(légkeverésen) előmelegítem, a tepsi(ke)t sütőpapírral kibélelem. A sütési hőfok normál sütőben 180 fok. A tésztát a kiszúróformákkal kiszaggatom, a tepsire helyezem, majd kb. 8 perc alatt készre sütöm. Ekkor még nem teljesen kemény a megsült tészta, de hűlés közben megkeményedik.
A süteményeket rácsra téve kihűtöm, majd díszítem. Ha fenyődísznek szánom, a tepsiből kivéve még forrón hurkapálcával lyukat fúrok a süteményekbe, hogy később fel lehessen akasztani. A hagyományos díszítéshez a félig felvert tojásfehérjékbe annyi porcukrot keverek, hogy sűrűn folyós massza legyen, ezt nejlonzacskóba töltöm, aminek a sarkát kicsit levágom, és már lehet is díszíteni. A dekortollas verziót a dobozon található útmutatás szerint végzem, érdemes a tollakat használat után meleg vízbe állítani, így folyékony marad a festék, ha újból használni akarom.
A díszített figurákat száradás után fémdobozban tárolom felhasználásig.

5 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Nagyon szépen sikerültek!

Zsuzsi írta...

Hát, nagyon igyekeztem...

khushi írta...

Egyre többet járok itt, eljött az idő hogy most már ne névtelenül tegyem (mint a túrósbatyunál), szóval dekoráció témában lenne kérdésem: hol szerzed be a színes díszítőtollakat (azt hiszem így nevezted), ui én csak a fehér színű díszítő cukormázt találtam (by Dr Oetker) szupermarketben. A holnapi céges karácsonyi partira kell házi készítésű ajándékot gyártani és gondoltam a sacher muffinok tetejére tennék valami karácsonyit. Köszi

Zsuzsi írta...

Sparban vettem, egy fehér, egy sárga, egy piros, meg egy zöld van egy csomagban. De muffinon jól mutatna mondjuk ezüst/arany, vagy bármilyen más színű cukorgyöngy is, azt hiszem, ilyet is gyárt Dr. Oetker.
Amikor Pesten laktam, a Fény utcai piac OTP-jével szemben egy kis keleti fűszereket árusító boltban sokat vásároltam, ott volt pl cukorgyöngy is.
Egyébként meg örülök, hogy gyakran jársz erre.

szepyke írta...

Szerintem ezek nagyon szépek lettek!
És imádom a fejlécedet! Olyan szép piros!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails