2010. március 18., csütörtök

Zöldséges vöröslencse-krémleves


A fokhagymás csigához – mint már említettem – „körítésként” krémleves készült, mégpedig vöröslencse-krémleves. Igaz, hogy ez az étel inkább való hűvösebb napokra, nem olyan szép napos időre, mint ami ma van, de most közzéteszem az én receptemet is.
Nézelődve az interneten, megállapítottam, hogy számtalan vöröslencse-krémleves recept létezik, de jellemző, hogy mind indiai fűszerezéssel készül, amit anyukám annyira nem szeret, így megalkottam a magam verzióját. Azért kevés koriandert és római köményt én is használtam, és a levest joghurttal krémesítettem, de az erőteljesebb ízeket többféle zöldséggel tompítottam. Nagyon egészséges, magas vastartalmú leves.
Jól illik mellé valamilyen laposkenyér – például
naan, vagy pita – de a fokhagymás csigával sem volt megvetendő.

Recept

25 dkg vöröslencse
egy fej hagyma
egy szál fehérrépa
5 dkg zeller
4-5 sárgarépa
egy közepes krumpli
egy teáskanál római kömény
egy teáskanál őrölt koriander
két gerezd fokhagyma

1 dl natúr joghurt
olívaolaj

Kevés olívaolajon megpárolom a felaprított hagymát, majd rádobom a nagyobb darabokra vágott répaféléket, zellert és krumplit. Ízesítem a római köménnyel, korianderrel, beledobom a fokhagymát is és két-három perc alatt kevergetve pirítom. Ekkor felöntöm másfél-két liter vízzel, beleszórom a megmosott lencsét, sózom és addig főzöm
, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor botmixerrel vagy turmixgépben – én ez utóbbit választottam – pépesítem. Sűrítés nem szükséges, a zöldségek miatt mindenféle plussz zsiradék és liszt nélkül is elég tartalmas és sűrű lesz a leves. A levesbe belekeverem a joghurtot, visszateszem a tűzre és pár perc alatt készre forralom. Langyos laposkenyérrel vagy más péksüteménnyel és esetleg joghurttal tálalom.

1 megjegyzés:

Ami írta...

Jó kis recpet, ki fogom próbálni.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails