2010. május 30., vasárnap

Orsótészta spárgával, tejszínnel, szalonnával


Nagy kedvencem tavasszal a spárga, különösen, ha zöld. Általában levesben végzi, vagy pedig valamilyen tésztaételben, mint ezúttal is, de a tavaszi zöldséges csirke is nagy sikert aratott nemrég. . Most orsótésztával készült, tejszínes-szalonnás mártásban, amibe egy kevés megmaradt gomba is került. A szalonna helyett parasztsonka is használható, nálam csak ó húsos füstölt szalonna volt itthon, így azt használtam. Lényeg, hogy füstölt legyen, mert ez az íz nagyon jól passzol a zsenge spárgához. A fűszerezést nem kell túlzásba vinni, hagyni kell a zöldség ízét kibontakozni, épp ezért két kis gerezd fokhagymán, kevés borson, kakukkfüvön és pár csepp citromlén kívül nem került bele más. A kakukkfű helyett a friss petrezselyem is jó választás lehet.
Az ételt anyósomtól kapott legújabb megaméretű wokomban készítettem el, amit lassan már mindenre használok, mert gyorsan készülnek benne az ételek, és fél kiló tészta a szósszal szinte eltűnik benne, van hely összeforgatni, átmelegíteni, úgyhogy egyenesen szuper.

Recept

50 dkg orsótészta
50 dkg zöldspárga
15 dkg húsos füstölt szalonna
4-5 darab csiperke
két gerezd fokhagyma
5 dl tejszín
citromlé
egy mokkáskanál kakukkfű
só, bors

A szalonnát felkockázom, zsírját kiolvasztom. Rádobom a nagyobb darabokra vágott gombát, a felszeletelt fokhagymát és két-három percig kevergetve sütöm. Ízesítem sóval, borssal, kakukkfűvel, majd hozzádobom a megmosott, 3 centis darabokra vágott spárgát (a zöldet meg sem hámozom, csak letöröm az alját). Kevergetve sütöm még kb. öt percig, majd aláöntöm a tejszínt, és közepes lángon kissé beforralom a mártást, közben citromlével ízesítem. Ez még tíz percet vesz igénybe, és mire kialakul a megfelelő sűrűség, a spárga is roppanós-puhára párolódik. Nem szabad teljesen puhára főzni, mert akkor elég gusztustalanul szétmállik, pürés lesz.
Amíg a mártás fő, megfőzöm a tésztát, leszűröm, majd a szószba forgatom és két perc alatt összeforrósítom. Igazán frissen jó.

2 megjegyzés:

Szemi írta...

Imádom a tésztás kajákat, és ez nagyon finomnak látszik!

Felhőlány írta...

Ez nagyon guszta! Ha kapok még este zöldspárgát, már meg is lesz a holnapi ebédem! ;o)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails