2008. június 9., hétfő

Mandulás meggyes sütemény


A tavaszi gyümölcsáradatból ezúttal a meggyet választottam a hétvégi süteményhez.
Azt hiszem, az összes közül ez aratta a legnagyobb sikert, igazi nagymamás házi sütemény lett belőle. Az alapötletet a Magyar Konyha júniusi számában találtam, de azért némi módosítást végrehajtottam rajta.
Érdemes másfajta gyümölccsel is kipróbálni, a siker biztos, de személy szerint azt javaslom, hogy valamilyen savanykásabb fajtát válasszunk, mint például a meggy.

Recept

A tésztához

20 dkg vaj
15 dkg cukor
5 dkg darált mandula
egy tojás
egy vaníliáscukor
30 dkg liszt
csipet só

A tetejére
50 dkg magozott meggy
két tojás
2 dl tejszín
négy evőkanál cukor
késhegynyi fahéj
mandulaforgács

A tésztát még a sütés előtt egy-két órával készítem el. A puha vajat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a felvert tojást, vaníliáscukrot, csipet sót, a mandulát és a lisztet és tésztává gyúrom. Ezután legalább egy órát hűtőben pihentetem. Az idő elteltével lisztezett deszkán kinyújtom, kibélelek vele egy pitesütőt vagy kapcsos tortaformát és előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15 percig sütöm. Ekkor kiveszem, egyenletesen elosztom rajta a meggyet. A tejszínt a tojásokkal, cukorral, fahéjjal simára keverem és a gyümölcsre öntöm. Megszórom a mandulával és kb. 30-35 perc alatt aranybarnára sütöm, ennyi idő alatt a tejszínes öntet megkocsonyásodik. Langyosan vagy hidegen tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails