2008. június 1., vasárnap

Zöldborsópüré parmezánnal


A zöldborsópürét a hátszín mellé készítettem még tegnap ebédre. Előítéletekkel vártam a kóstolást, mert mint már írtam, nem rajongok különösebben a zöldborsóért, megeszem ugyan, de magamtól nem igazán készítem.
Ehhez képest felfaltuk Attilával az egészet, mert nagyon finom volt.
Lehet többféleképpen fűszerezni, akár mentával, bazsalikommal, de még chilivel is, én azonban hagytam natúrban, hogy érezzük a borsó ízét.
Szerintem igazán zsenge borsóból jó, abból viszont nagyon, megfogadtam, hogy majd bébiétel gyanánt is készítem, ha eljön az ideje.

Recept

Egy kiló zöldborsó (héjával mérve)
Egy nagyobb szem krumpli
Kakukkfű
Só, egy csipet cukor
2-3 dkg vaj
5 dkg reszelt parmezán

A borsót és a krumplit megtisztítom, ez utóbbit kockákra vágom. A zöldségeket lábosba teszem, annyi vizet öntök rá, amennyi ellepi, és sóval, cukorral, kakukkfűvel ízesítve teljesen puhára főzöm. Ekkor leöntöm a főzővíz nagy részét, de rajtahagyok 1,5-2 decit.
A levével együtt botmixerrel pépesítem. Én egy kicsit darabosabbra hagytam, de ez ízlés
dolga.
A borsópürét visszateszem a tűzre, a legkisebb lángra, belereszelem a sajtot, hozzáadom a vajat és egy-két percig hagyom még főni.
Akár szárazabb, akár szaftos húsok mellé megállja a helyét, bár önmagában is finom.

Érdemes még szólni a fenti képről is, amely
Joan Vicent Cantó-tól származik, nekem tetszenek a fotói. Az étel egyébként a tegnapi bejegyzésben került megörökítésre.

2 megjegyzés:

Éva írta...

köszi a Cantó linket, isteni fotók!

Zsuzsi írta...

Nekem is nagyon bejön, amit csinál. Mikre nem talál az ember egy gasztroblog kapcsán:-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails