2009. március 30., hétfő

Segítsüti: Barackos-mandulás aprósütemény




„ Csak akkor lélegzünk szabadon, ha egy rajtunk kívülálló közös cél köt össze testvéreinkkel; ilyenkor ráeszmélünk, hogy szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba.” (Antoine de Saint-Exupéry)

Ez az idézet jól megragadja Nemisbéka kezdeményezését, mely időközben a Segítsüti nevet kapta, és amelyhez boldogan csatlakoztam, amikor megkaptam az első köremailt.
A dolog lényege, hogy a résztvevő gasztroanyák mindegyike süt egy tepsi finom süteményt, melynek receptjét március harmincadikán publikálja a blogján. Ekkortól pörögnek fel az események, lehet licitálni egészen április másodikán éjfélig. A kikiáltási ár 1.000,-HUF, határ a csillagos égJ … A befolyó összegből a Lea Otthon lakóit támogatjuk. A nyertes, aki a legmagasabb
összeget kínálja a sütiért, melyet április folyamán ténylegesen birtokba is vehet.
További részletek a
kezdeményezés saját blogján olvashatók, érdemes bekukkantani oda is, mert sok érdekességet olvashattok.

Most pedig pár szót azért ejtenék az én „felkészülésemről” is. Az biztos volt, hogy aprósüteményt készítek, mert az jól szállítható, postán is feladható és frissességét elég sokáig megőrzi. Így ezen a vonalon indultam el receptek után. Ki is néztem jópárat, ezután következtek a próbasütések. Hát, mit mondjak, siralmas volt, mondtam is magamban, hogy még a végén lemaradok mindenről, mert képtelen vagyok egy normális recept alapján ehető süteményt produkálni. Általában a sütés nem jelent gondot, de most az egyik sütemény betonkeménységű lett, a másik úgy szétfolyt a sütőlapon, hogy alig bírtam bekotorni a kukába, és a többi és a többi.
Már félve álltam neki ennek a süteménynek is, de amikor a kis halmok a sütőben öt perc után is ígéretesnek néztek ki, megnyugodtam. A végeredmény mindenkinek ízlett, a süteményekre még oly kényes Attila is elismerően nyilatkozott, úgyhogy ekkor már tudtam, ezt a sütit - amely egyébként Dr. Oetker-recept – készítem el az árverésre. Ennyi.

Recept

100 g aszalt sárgabarack
100 g liszt
100 g darált mandula
1 tojás
75 g lágy vaj
50 g cukor
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál vanília-kivonat


A sárgabarackot nagyon apróra vágom, félreteszem. A barackon kívüli hozzávalókból robotgéppel tésztát keverek, utoljára hozzákeverem a barackdarabokat is. A sütőt 180 (légkeverésnél 160) fokra előmelegítem. Sütőpapírral kibélelt sütőlemezre két kiskanál segítségével diónyi halmokat szaggatok a masszából és kb. 13-15 perc alatt világosra sütöm őket. Rácson hagyom kihűlni a süteményeket és jól záródó dobozban tárolom, hogy minél tovább elálljon (már ha lesz olyan, aki ezt hagyja.)

A sütemény kikiáltása 1.000,-Ft, licitálni komment formában lehet április másodikán éjfélig!!


21 megjegyzés:

ManóAnyó írta...

2000 Ft az első licitem!

Zsuzsi írta...

Jaj de örülök, azt hittem, már nem kíváncsi erre senki:-)

trinity írta...

Hogy beinduljanak a többiek is, legyen 2200.-!

Zsuzsi írta...

Köszi!!

ManóAnyó írta...

2500

Névtelen írta...

2600
Ati

Rossamela írta...

3000!

Névtelen írta...

3250. Kriszta

Zsuzsi írta...

Köszönöm az eddigi felajánlásokat, csak így tovább:-))

Zsófi írta...

4000!
Zsófi&Eloi

Zsuzsi írta...

Köszi Zsófi:-)

Marianna írta...

5000 a barackos mandulás sütire

Zsuzsi írta...

Nagyon örülök!!!!

Lukas Gruber írta...

Legyen 6000

Zsuzsi írta...

Szuper!

DaMueller írta...

6500! Biztos nagyon finom :)

Zsuzsi írta...

Kedves DaMueller!
Nyertél! Neked is és a többieknek is köszönöm a licitálást!

DaMueller írta...

Hát ez szuper. és akkor most hogyan tovább?

Zsuzsi írta...

Én még várok egy kicsit, hogy a Segítsüti blogon megjelenik-e valami közérdekű a mai nap folyamán, utána meglátjuk.
Szerintem írj az e-mail címemre majd, és ott megbeszéljük, hogy mi hogy legyen.

Zsuzsi írta...

Kedves Nyertesem! Várom az e-mailedet, mert tudok már több infót közölni a számodra!
cím: asztalosz@gmail.com

DaMueller írta...

ok. megy.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails