2008. május 21., szerda

Felvágott helyett


Amit most leírok, nem igazán recept, hanem inkább ötlet azok számára, akik a felvágottaktól azért ódzkodnak, mert azok rendszerint tele vannak mindenféle ízfokozóval, tartósítószerrel és még ki tudja, mi van bennük.
Attila nagyon szereti a nyelvfelvágottat, de azt még jobban szereti, ha mi magunk készítünk főtt nyelvet, amit aztán akár melegen, akár hidegen el lehet fogyasztani. Itt most a nyers, nem füstölt sertésnyelv elkészítéséről lesz szó. Csinálnánk marhanyelvet is, de ahhoz nem igazán jutunk hozzá valamilyen okból.
Az egész dolog nem szól másról, mint a kívánt húsrész fűszeres lében történő megfőzéséről, amit a következőképpen csinálok.

Recept

2-3 nem füstölt sertésnyelv
8-10 szem feketebors
két babérlevél
két karika citrom
két gerezd fokhagyma
egy chilipaprika
kb. két evőkanál só.

A nyelvet úgy ahogy van, lábosba teszem, felöntöm annyi hideg vízzel, amennyi bőven ellepi. Hozzáadom az összes ízesítőt. Felforralom, majd lassan gyöngyöztetve addig főzöm, amíg vajpuha nem lesz.
Még melegen megnyúzom, és ezt követően felszeletelve fogyasztható melegen vagy hidegen.
Attila ebben elég puritán, nem cifrázza a dolgot: friss kenyérrel, erős paprikával szokta enni, de eszik tormával, mustárral is. A főzőlé felhasználásával készíthető mellé valamilyen savanykás, mustáros mártás is. Én nem rajongok érte, de azt el kell ismerni, hogy tiszta színhús az egész, és úgy ízesítjük, ahogy nekünk tetszik.

2 megjegyzés:

Pomme Pomme írta...

Azt meg tudnád mondani, hogy nagyságrendileg meddig kell főzni a nyelvet? Ez félóra vagy három?

Zsuzsi írta...

Hát, átlagban másfél-két órát mondanék.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails