2008. május 7., szerda

Hamburger házilag


Ez is a hosszú hétvége terméke, hirtelen felindulásból elkövetett gyors ebéd, egy kissé lassabban, mint ahogy az a gyorséttermekben szokás.

Nem mondom, hogy néha nem csúszik le egy két mekis szendvics, de azért ebben a formában sokkal elfogadhatóbb a hamburger, már csak azért is, mert legalább tudom, mit teszek bele.

A húspogácsát marhahúsból készítem és faszénparázson sütöm meg, a belekerülő zöldségek tetszés szerint variálhatók, lényeg, hogy legyenek frissek. Mehet bele sajt, bacon - ez most kimaradt –, mustár és ha már gasztrobűnözés folyik, ketchup és majonéz. Ez utóbbiak a boltból érkeztek, akárcsak a hamburgerzsömle.

Kisebb étkűeknek egy, nagyevőknek két burgert számítok. A megadott mennyiségből hat burgert állítottunk elő.

Recept

50 dkg darált marhahús
egy-két gerezd fokhagyma (elhagyható)
só, bors
a sütéshez kevés olaj

hamburgerzsömlék
jégsaláta, paradicsom, uborka, lilahagyma
sajtszeletek
ketchup, mustár

A húst darálás után a sóval, borssal jól összedolgozom, mehet bele egy-két gerezd finomra aprított fokhagyma is, de ez fakultatív.
A faszenes grillen parazsat állíttatok elő a ház urával, ezalatt a zöldségeket vékony karikára vagdalom, a salátát akkorára tépkedem, amekkorák a zsömlék.
Ha jó a parázs, a húsmasszából olajos kézzel kb. fél-egy centi vastag lepényeket formálok, melyeket vékonyan megkenek olajjal (csak pár csepp), és a grillen megsütöm.
A zsemléket félbevágom, a parázs felett/mikróban átmelegítem, majd mindegyikbe teszek egy-egy levél salátát, erre jön a húspogácsa a sajttal a tetején, majd rá a többi zöldféle és a mártások tetszés szerint.
Jól csúszik mellé a sör…

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails