2008. január 1., kedd

Szilveszteri vacsora 2007



Idén úgy döntöttünk, szolidan, kettesben töltjük az év utolsó napját. Ez nekem különösen jól esett, mert nem szeretem a kötelező jókedvet, nem vagyok igazán társasági ember. Így a szakadó hóesésben - ami gyönyörű itt az erdő mellett - a kandalló melegében búcsúztattuk az óévet.

Ilyenkor a sertés természetesen nem hiányozhat az asztalról, mint ahogy a pezsgő sem, bár mi csak éjfél előtt nyitottunk ki egy palackkal, mert inkább a bort kedveljük.

Most nem malacot sütöttem, hanem egy 3.5 kilós bőrös sertéslapockát csonttal együtt, de nem bántam meg: finom, omlós, szaftos lett a sült, csak bírja az ember kivárni azt a három és fél órát, amíg elkészül. Köretnek majonézes krumplisalátát csináltam és persze megfőztem a lencsefőzeléket is, hogy az új év első napján pihenéssel tudjam tölteni az időt.


Recept

3,5 kg-s bőrös sertéslapocka
két kiskanál köménymag
két kiskanál római köménymag
8 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
3 ágacska rozmaring
erőspaprika-krém
olaj
5 dl sör


A húst a sütés előtt pár órával befűszerezem, hogy az ízek átjárják. A fokhagymagerezdeket hosszanti irányban vékony hasábokra vágom és ezek 3/4-ed részével megtűzdelem a húst, úgy, hogy hegyes késsel lyukakat vágok-vájok bele, amibe beletömködöm a fokhagymát. A sót és a többi fűszert mozsárba teszem a megmaradt fokhagymával, és kissé megtöröm. Ezzel a fűszeres sóval alaposan bedörzsölöm a húsdarabot, bele is masszírozom, minél jobban átjárhassák az ízek. Végül megkenem a paprikakrémmel és a sütésig állni hagyom olajjal kikent tepsiben. Ha felkészültem a befejezésre, előmelegítem a sütőt, majd erős lángon minden oldalán kb. 10 perc alatt megkapatom a húst. Ha kérget kapott, mellédobom a félbevágott hagymát, aláöntöm a sör felét meg egy deci vizet, lefedem a tepsit alufóliával és kis lángon teljes puhulásig sütöm. Közben néha ellenőrzöm, hogy van-e alatta folyadék, ha nincs, sörrel pótolom, a húsos részt a szafttal meglocsolom. Ez a húsdarab 3 órát sült, mire megpuhult. Ha a hús puha, leveszem a fóliát és ropogós pirosra sütöm.

Majonézes krumplisalátával ettük, amit jó sok lilahagymával készítettem, de a hús kísérte az újévi lencsefőzeléket is amiről később lesz majd szó.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails