2008. január 11., péntek

Tepsiben sült pisztráng


Újévi fogadalmat annyiban tettem, hogy több halat és zöldséget fogok készíteni és megpróbálok kalóriaszegényebb fogásokat tenni az asztalra.
Ennek örömére vettem pisztrángot, amit nagyon szeretek. Nyáron grillen szoktam megsütni halrácsba fogva, csak sót teszek rá, ebből sem sokat, mert felesleges elnyomni a hal ízét. A halat kívül kicsit megcsepegtetem olajjal, hogy ne ragadjon bele a halrácsba. Salátával szoktuk enni, a halra citromot csepegtetünk.

Most ugye nem igazán lehet grillezni – bár a skandináv népeknél szokás, hogy a teraszon felállított faszenes grillen készítik el a karácsonyi ebédre szánt halat - , ezért maradt a sütő, vagy lehetett volna lisztbe forgatva olajban megsütni, de ettől eltekintettem.

A sütőt választottam, és nem bántam meg. Különösen jó volt a hal hasába tett fűszerek és a vaj összeolvadásából keletkezett szaft, a hal nem száradt ki, húsa vajpuha, ízes, lédús lett.

Recept

Személyenként egy közepes méretű pisztráng (kb. 30 dekás)
Egy citrom
Fél csokor kapor (aki nem szereti, tegyen bele petrezselymet)
2-3 újhagyma

pár levél rozmaring
vaj

A konyhakész halak mindkét oldalán pár bevágást ejtek (így jobban fölveszik a sót és a sülés közben keletkező fűszeres gőzt), kívül-belül sózom őket. Az így előkészített pisztrángok mindegyikének hasüregébe teszek két szelet citromot (lehetne többet is, de nem fér be), pár ág kaprot és az újhagyma zöldjéből pár szálat. A halakat kivajazott tepsibe fektetem, mindegyikre teszek még egy darabka vajat, ha marad a citromból, megcsepegtetem őket a levével, és előmelegített sütőben nem túl erős lánggal megsütöm. Sütés közben egyszer kétszer óvatosan megfordítom, a keletkező lével néha meglocsolgatom. Lehetett volna aláönteni még egy kis fehérbort is, hogy fokozzuk az ízeket, de ez most nem volt kéznél.
Pár szem krumpliból készített petrezselymes burgonyával és joghurtos kapros zöldsalátával ettük.

A fényképen lehet, hogy kissé elrettentő látvány, de tényleg finom.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

mi az a halrács és hol kapható?
alika

Zsuzsi írta...

A halrács egy olyan szétnyitható, fémből készült alkalmatosság, amibe biztonsággal bele lehet fogni a halat grillezésnél, így nem törik szét, nem ragad le ha forgatni akarod. Szerintem konyhafelszerelési boltokban biztos van, de a nagy hipermarketekben is van ott, ahol a faszén és egyéb grillcuccok. Van téglalap alakú - ez jobb, mert több fér bele - és vannak egy halhoz megfelelő hal alakúak is.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails