2007. október 4., csütörtök

Ananászos csirke

Ehhez a ételhez az alapötlet Stahl egyik könyvéből származik, de kicsit továbbfejlesztettem.
Gyorsan elkészül, kellemesen pikáns az íze, általában sikere volt mindenkinél, aki kóstolta.
Érdekes, hogy akik a megszokott magyaros ízekhez vannak szokva, először milyen kétkedéssel fogadják a hús-gyümölcs párosításokat, de utána már nem utasítják el az ilyen jellegű fogásokat.
A jellegét a fehérbor, gyömbér, fahéj adja meg, ami kevés főzőtejszín hozzáadásával válik krémes mártássá. Tálalhatjuk rizzsel, de kedvesem emellé is krumplipürét kíván enni általában.
A gyümölcsös ragut natúrszelethez is szoktam néha készíteni.

Recept

60 dkg csirkemellfilé
egy tízcentis póréhagyma
egy kisebb ananász (ha nincs, akkor konzerv)
kétcentis gyömbérdarab
vaj
egy pohár fehérbor
egy pohár főzőtejszín
só, őrölt bors, őrölt fahéj

A csirkemellet felkockázom, a vajon serpenyőben megsütöm aranybarnára. Sózom, kiszedem az edényből és félreteszem. A megmaradt zsiradékban megpárolom a felaprított gyömbért és a felkarikázott pórét, rádobom a hússal azonos méretűre vágott ananászt, keverek rajta egyet.
Aláöntöm a bort, nagy lángon forralom pár percig, hogy az alkohol elpárologjon, izesítem a fahéjjal. Hozzáadom a tejszínt, visszateszem a húst, és addig főzöm, amíg a leve kicsit besűrűsödik. Ezt követően már lehet is ennni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Amennyiben nem baj, felhasználtam a receptet a vacsorázhoz! És még írtam is róla pár sort! Köszönjük!! nagyon finom volt!! Üdv.t.

Zsuzsi írta...

Dehogy baj, örülök neki, hogy ízlett.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails