2007. október 27., szombat

Narancsos grízkocka mascarponemázzal


A hétvégén mindenképpen akartam sütni, ezúttal valami olyat, amit eddig még nem próbáltam, ezért az elmúlt pár napban bújtam a szakácskönyveimet.
Vettem pár narancsot, mascarponét, és ezekből szerettem volna elkészíteni a süteményt.
Olyan receptet nem találtam azonban, ami teljes egészében tetszett volna, így csak a tészta készült szakácskönyvből, a mázat saját elképzeléseim alapján alakítottam ki.

A tészta narancsos grízsütemény néven Korpádi Péter-Patyi Árpád A nemzetközi konyha remekei című könyvéből származik (
ajánló itt), mely a Változatos Konyhaművészet sorozat egy darabja, az Alexandra Kiadónál jelent meg. Egyébként birtokomban van a sorozat másik kötete, a Magyar konyha remekei is, mindkét könyvet ajánlom, mert egyszerűen elkészíthető recepteket tartalmaz és a magyar konyhát sem a „csikós-gulyás” színvonalon mutatja be.

Ez a recept azért is foglalkoztatott, mert búzadara felhasználásával készült, márpedig ez a hozzávaló ritkán használatos sütemények tésztájában tapasztalatom szerint. Elkészítése sem igényel nagy tudományt, ráadásul mindent bögrével kell mérni, így a kevésbé felszerelt konyhatündérek számára is ideális választás.
Az eredeti recept szerint kakaós porcukorral kellene még langyosan megszórni, de én valahogy valami krémesebb mázra vágytam, így jött a képbe a mascarpone.

Recept

A tésztához
1 bögre gríz
2 bögre liszt
1 bögre tej
fél bögre olvasztott vaj
1 bögre cukor
1 tojás
1 vaníliáscukor
fél csomag sütőpor
1 nagy narancs
vaj a tepsi kikenéséhez (sikerült most tepsit használnom, mégse égette le a fránya sütő!)

A tetejére
egy doboz (250 gramm) mascarpone
fél narancs leve és lereszelt héja
fél citrom leve
porcukor ízlés szerint (nálam 3-4 evőkanál)

Kezdem a süteménnyel a dolgot. Az olvasztott vajat a cukorral és a tojással robotgéppel habosra keverem. Belenyomom a narancs levét, lereszelt héját, hozzáadom a vaníliáscukrot, sütőport, grízt, lisztet, tejet, a géppel kisebb fokozaton összekeverem. Kivajazott tepsiben közepes lángon a könyv szerint kb. 15 percig, - nálam ez 25 perc lett – sütöm. Kihűtöm, mert melegen nem lehet rákenni a mázat.
A máz elkészítése szintén egyszerű: a citrom és narancs levét belenyomom egy tálba, beleszórom a reszelt narancshéjat, hozzáteszem a cukrot és kevergetve feloldom. Ezután beleteszem a szobahőmérsékletű mascarponét és habverővel csomómentesre keverem. Ráöntöm a kihűlt süteményre és hűtőbe teszem, hogy a máz egy kicsit meghúzzon. Kockákra vágva kínálom, melyeket narancsszeletekkel díszítettem.

Finom puha tésztájú sütemény, melyet jól kiegészít a savanykás mascarponés máz.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails