Ezt a bejegyzést nem mertem korábban feltenni, mert esetleg véletlenül kiderült volna, hogy a bolygó amerikai életrajzi regényével szeretném anyukámat karácsonykor meglepni. Természetesen az ajándékozás előtt magam is beleolvastam.
Anthony Bourdain-re a TVPaprikán figyeltem fel, a Bolygó Amerikai című műsorában, ahol Ázsiában tesz kulináris körutazást.
Igazi laza pasi, olyan – helyenként durva és lényegre törő - szöveggel, mintha egy maffiózót egy beszívott hippivel kereszteztek volna.
Nekem mindenesetre bejön. (Annyiban kissé hasonlítunk, hogy azonos káros szenvedéllyel – cigaretta – rendelkezünk.)
Tipikus amerikai történet az övé, alulról küzdötte fel magát oda, ahol most van.
A könyve belülről mutatja be az éttermek belső világát, beleláthatunk a személyzet és a tulajdonosok életébe, megtudhatjuk, hogy a szakácsok élete nem fenékig tejfel, hogy mennyi áldozattal, munkával és persze csibészséggel jár ez a mesterség. Mesterség, mert Bourdain szerint a szakács nem művész, hanem mesterember (megmondom őszintén, lehet, hogy durván hangzik, de hozzám ez a megközelítés áll közelebb…), a séf segédei pedig katonák az éttermi hadszíntéren.
Mindemellett pedig róla is többet tudhatunk meg, például azt, hogy dacból kezdett enni gyermekkori franciaországi nyaralásain, mert ezzel akarta magára vonni szülei és testvére figyelmét. Ettől kezdve mindent megkóstolt, – és kóstol a mai napig – legyen az dobogó kígyószív, sült hernyó, vagy hasonló dolgok.
Egy valami biztos: szenvedélyesen szereti munkáját és azt a közeget, ami ezt körülveszi.
Az ő konyhájában nem „ikebanák” készülnek – nem elvitatva persze ennek jogos helyét a gasztronómiai palettán- , hanem minőségi alapanyagokból házias, egyszerű ételek, amelyeket otthon az egyszeri háziasszony is elkészíthet (már ha akar) .
Egyébként krimiket is ír; beleolvasva a könyvébe, ezeket szívesen el is olvasnám.
A legtalálóbb jelzőt – „a kulináris világ Lou Reedje” – a Népszabadság Online-on olvastam róla, de talán egyszerűbb, ha idézem, hogy ő mit gondol magáról: „szeretem azt gondolni, hogy nem az az állatias, rögeszmés, hepciáskodó, hencegő, kontrollmániás Konyhafőnök Tony, nem az a szűkölködő, neurotikus, túlbuzgó, snittekben beszélő Író Tony, hanem a viszonylag nyugodt, üdvözült, napszúrásos, szeretetre méltó Férj Tony vagyok, vagyis a legkedvesebb énem..."
4 megjegyzés:
Csípem a pasit és a GLOBAL késeket, a könyv elolvasása óta meg pláne.
Pfúúú...évekkel ezelőtt olvastam....lehet, hogy újra kellene?? :)
Érdekes, én négy éve olvestam a kórházban, miközben arra vártam, hogy megszülessen végre a fiam. És annyira utáltam ezt a könyvet, egyedül a kovászról írtak (Kúrvának nevezi) tetszettek. mostanában, hogy látom őt a tv-ben, egyre szimpatikusabb :-)
Az biztos, hogy ellentmondásos figura, de legalább étleszagú!
Megjegyzés küldése