2007. december 7., péntek

Halfilé roston, sült céklával és krumplipürével


Ma fél kettőtől két hétre szabad ember lettem, mától szabin vagyok!!!! Legalább lesz időm pihenni, meg persze felkészülni az ünnepekre. Az időm nagy részét bizonyára a konyhában fogom tölteni, másik felében pedig bevadászom a karácsonyi ajándékokat.

Ennek örömére vacsorát is főztem, ami jól is sikerült, bár Attila nem lelkesedett nagyon a sült cékláért, nekem viszont nagyon ízlett. Viszont pirospontot érdemlek, mert krumplipürét is csináltam; előre éreztem, hogy gond lesz a céklával. (Most ahogy írom a bejegyzést, hallom, hogy odasettenkedik a láboshoz és desszertnek fogyasztja a püré maradékát…)

A halat mindketten nagyon szeretjük, vacsorára meg egyenesen ideális, mert könnyű és finom is. Az uszonyosokat nem szoktam nagyon fűszerezni, nehogy elnyomják az ízesítők a zamatát, úgyhogy són, egy tekerés borson és pár csepp citromlén kívül nem is került rá semmi.

Recept

tengeri halfilé
só, bors,
citromlé
liszt

A körethez

60 dkg cékla (kicsi gumók)
olívaolaj
rozmaring (friss)
só, bors
tejföl
torma

férfiaknak krumplipüré

Először a céklával kezdek: ha földesek a gumók, lemosom, megszárítom, tepsibe rakosgatom őket, majd alufóliával letakarva a tepsit, puhára sütöm őket. Ekkor cikkekre vágom a céklát, megöntözöm olívaolajjal, sózom, borsozom, rászórom a rozmaringlevélkéket és még negyed órára visszatolom a sütőbe. Közben megcsinálom a krumplipürét, ha szükséges.

A halat sózom, megcsepegtetem citromlével, lisztbe forgatom – nagyon vékony lisztréteg legyen csak rajta – és kevés olajon aranybarnára sütöm, közben enyhén megborsozom.

A halat a sült céklával és krumplipürével tálalom, a céklára bónuszként tormás tejfölt is kanalaztam.

2 megjegyzés:

Olgis írta...

Szia! Most akadtam rá a blogodra, mem rég vagyok fönnt.Ez a cékla nagyon Új nekem. Mi mindig héjastól főzzük.De így tepsibe sütve! Több ízanyag, vitamin marad benne.Biztosan kipróbálom.Nagyon jók a receptjeid, meg a blogod is.
Nagyon szépen szerkesztett.Az enyém még nagyon kezdetleges.Nézd meg, és kérlek segíts egy nyugdijas tanárnéninek. http://bloggeranyo.receptjei
Sok receptem van képekkel.Most a Karácsonyi mézeseimet raktam föl.
Szeretettel:Olgis.

Zsuzsi írta...

Kedves olgis!

Nagyon köszönöm a dícsérő szavakat, örülök, ha tetszik a blog másnak is.
A céklára vonatkozóan az a legjobb, amikor befűszerezve egy kicsit megpirítom a végén. Ilyenkor a benne levő cukor kicsit karamellizálódik, ami nagyon finom. Gratulálok a blogodhoz, szerintem nem kezdetleges egyáltalán.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails