A következő pár bejegyzésben a karácsonyi aprósütik következnek, hátha van olyan aki – akárcsak én – kicsit későn kezd hozzá a többiekhez képest.
Fura család a miénk, karácsonykor – és máskor se nagyon – nem készül sem bejgli, sem mézeskalács. Amikor apu még élt, azért beszerzett egy-két rúd beiglit az Augusztból, de általában vendégek ették meg, senki sem volt igazán oda érte.
Ami viszont kötelező, az a négy-öt féle aprósütemény, meg valamilyen torta. A sütik közül első helyen kell említeni a vaníliás-diós kiflit, ami nem hiányozhat az ünnepi asztalról, hiszen anyukám kedvence. Korábban anyai nagymamám reszortja volt ennek elkészítése, miután meghalt, én vettem át a szerepét.
Édes teher – szó szerint – ezek elkészítése, ha van időm, márpedig most van, kifejezetten szeretem csinálni, pedig nem vagyok egy cukrászbajnok. Ilyenkor a házat belengi a vanília, narancs, dió és egyéb finomságok édes illata, attól függően, hogy milyen sütit készítek. Egy nap csak egyfélét sütök, szépen, kényelmesen.
A vaníliás kifli mellett pár éve szintén kötelező elemmé lépett elő a zebracsiga, ami a kevéssé édes kekszeket kedvelők – köztük az öcsém- kedvence, mellesleg nagyon mutatós is.
A további sütemények receptjeit évről-évre szakácskönyvekből és újságokból lesem ki, ezért a kiflin és csigán kívül mindig van valami újdonság is.
A legnagyobb teher az egészben egyrészt, hogy közelharcot kell vívnom Attilával, hogy ne egye meg, - ez általában veszekedésbe is torkollik –vagy ezt elkerülendő, megfelelő rejtekhelyet kell találnom a már elkészült finomságoknak. A másik kevésbé kellemes dolog, hogy szentestére úgy megyek anyukámhoz, mint a málhásló, nem elég az ajándékok cipelése, hurcolom magammal a süteményeket is.
Recept
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
fél csapott teáskanál sütőpor
10 gramm vaníliás cukor
csipet só
12 dkg darált dió
18 dkg lágy vaj
2 közepes tojássárgája
A forgatáshoz
10 dkg porcukor és két-három csomag vaníliás cukor vagy 10 dkg házi vaníliás cukor
Az átszitált, sütőporral elkevert lisztet a porcukorral tálba teszem, hozzáadom a sót, a vaníliás cukrot, diót, vajat és a tojássárgákat. Most reszelt narancshéjjal is gazdagítottam a tésztát. Robotgép dagasztókarjával morzsalékosra dolgozom, majd kézzel gyorsan összedolgozom. A tésztalabdát folpackba bugyolálva hűtőbe teszem, legalább egy órára, de minél tovább, annál jobban lehet majd dolgozni vele.
A pihentetés után kisebb diónyi darabokat csípek a tésztából, amiket rúddá sodrok és kifliket formázok belőle (na ez az, ami nem az erősségem). A kifliket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom. A tésztát, amit éppen nem használok, mindig visszateszem a hűtőbe. Előmelegített sütőben, kb. 200 fokon 10-15 perc alatt megsütöm, fontos, hogy nem barnuljanak meg. A forgatáshoz lapos tálba öntöm a cukrot. Még melegen, óvatosan rázogatva meghempergetem a kifliket a cukorban, hogy az teljesen bevonja a felületét.
Fémdobozban tárolom, ha már kihűlt.
Fura család a miénk, karácsonykor – és máskor se nagyon – nem készül sem bejgli, sem mézeskalács. Amikor apu még élt, azért beszerzett egy-két rúd beiglit az Augusztból, de általában vendégek ették meg, senki sem volt igazán oda érte.
Ami viszont kötelező, az a négy-öt féle aprósütemény, meg valamilyen torta. A sütik közül első helyen kell említeni a vaníliás-diós kiflit, ami nem hiányozhat az ünnepi asztalról, hiszen anyukám kedvence. Korábban anyai nagymamám reszortja volt ennek elkészítése, miután meghalt, én vettem át a szerepét.
Édes teher – szó szerint – ezek elkészítése, ha van időm, márpedig most van, kifejezetten szeretem csinálni, pedig nem vagyok egy cukrászbajnok. Ilyenkor a házat belengi a vanília, narancs, dió és egyéb finomságok édes illata, attól függően, hogy milyen sütit készítek. Egy nap csak egyfélét sütök, szépen, kényelmesen.
A vaníliás kifli mellett pár éve szintén kötelező elemmé lépett elő a zebracsiga, ami a kevéssé édes kekszeket kedvelők – köztük az öcsém- kedvence, mellesleg nagyon mutatós is.
A további sütemények receptjeit évről-évre szakácskönyvekből és újságokból lesem ki, ezért a kiflin és csigán kívül mindig van valami újdonság is.
A legnagyobb teher az egészben egyrészt, hogy közelharcot kell vívnom Attilával, hogy ne egye meg, - ez általában veszekedésbe is torkollik –vagy ezt elkerülendő, megfelelő rejtekhelyet kell találnom a már elkészült finomságoknak. A másik kevésbé kellemes dolog, hogy szentestére úgy megyek anyukámhoz, mint a málhásló, nem elég az ajándékok cipelése, hurcolom magammal a süteményeket is.
Recept
25 dkg liszt
10 dkg porcukor
fél csapott teáskanál sütőpor
10 gramm vaníliás cukor
csipet só
12 dkg darált dió
18 dkg lágy vaj
2 közepes tojássárgája
A forgatáshoz
10 dkg porcukor és két-három csomag vaníliás cukor vagy 10 dkg házi vaníliás cukor
Az átszitált, sütőporral elkevert lisztet a porcukorral tálba teszem, hozzáadom a sót, a vaníliás cukrot, diót, vajat és a tojássárgákat. Most reszelt narancshéjjal is gazdagítottam a tésztát. Robotgép dagasztókarjával morzsalékosra dolgozom, majd kézzel gyorsan összedolgozom. A tésztalabdát folpackba bugyolálva hűtőbe teszem, legalább egy órára, de minél tovább, annál jobban lehet majd dolgozni vele.
A pihentetés után kisebb diónyi darabokat csípek a tésztából, amiket rúddá sodrok és kifliket formázok belőle (na ez az, ami nem az erősségem). A kifliket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom. A tésztát, amit éppen nem használok, mindig visszateszem a hűtőbe. Előmelegített sütőben, kb. 200 fokon 10-15 perc alatt megsütöm, fontos, hogy nem barnuljanak meg. A forgatáshoz lapos tálba öntöm a cukrot. Még melegen, óvatosan rázogatva meghempergetem a kifliket a cukorban, hogy az teljesen bevonja a felületét.
Fémdobozban tárolom, ha már kihűlt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése