2007. december 11., kedd

Kivételes reggeli


Attila szombaton ünnepelte születésnapját, ennek ellenére ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi: vásárolni mentünk, utána újságoshoz, majd lottózóba. A METRO-ban megleptem magam négy terrakotta felfújtformával (mintha nekem lenne szülinapom), ez azonban az ünnepelt fantáziáját mozgatta meg.

Nem szoktam általában reggelizni, csak megiszom a tejeskávémat pár keksszel, de hétvégén azért néha kivételt teszek. Ez most is így történt; kedvesem ünnepi reggelit készített, felhasználva az újonnan beszerzett edénykéket.

Recept

4 tojás
sonka
sajt (most éppen Mimolette)
vaj


A felfújtformákat Attila kivajazta, kibélelte egy akkora sonkaszelettel, amely befedi a forma alját, erre ugyanakkora sajtszelet került, majd ráütött egy tojást, amit kicsit megsózott. Négy ilyen adag készült, amely két személynek elegendő.
A formákat tepsibe rakta és sütőben megsütötte, ami kb. 10 percet vett igénybe. A formákból tányérra borította. Készült hozzá pirítós, amit vajjal ettünk és persze nem maradhatott el a narancslé sem.

Nekem így jobban tetszett, mint a hagyományos, serpenyőben sütött tükörtojás, és kevesebb zsiradékot is tartalmaz, így azzal az illúzióval ettem, hogy nem is hízlal annyira
.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megállj, az olyan tányér, mint ami nekük is van, nem nekem lett ez ide kikészítve? :)
Viszont olyan kis hozzá illő tálkáink nincsenek pedig jól jönne, Lehet még olyat beszerezni valhol szerinted?

Névtelen írta...

Én a Corában láttam ezt a terrakotta típusú tálkát, Ikeában egyszerű fehér van, Kátayban a kis francia színes.

Üdv,
LepkePillangó

Zsuzsi írta...

Lorien, én most szombaton vettem a budakalászi METRO-ban, nagyon sokféle van ebből a készletből. Sajnos csak két adag volt , de ha lett volna harmadik, szívesen megkínáltalak volna!!!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails