2007. november 22., csütörtök

Végre itt van!!! (Ajánló)



Tegnap óta vagyok boldog tulajdonosa Giorgio Locatelli Made In Italy Food&Stories című könyvének, azóta amikor csak tehetem, ezt bújom.

Erre az Angliában élő olasz úriemberre a TVPaprika Tony és Giorgio című műsorában figyeltem fel, ahol a kissé leharcoltnak tűnő halkereskedő séftársaként elsősorban halételeket, majd olasz fogásokat is készített. Kinézetre igen laza, olaszos temperamentumú fickó, aki azonban a konyhában nem ismeri a lazaságot, receptjei viszont egyszerűek, friss hozzávalók felhasználásával készülnek – bár ez egy olasztól igen elvárható- és könnyyen elkészíthetők.

Úgy döntöttem, miután elolvastam az olvasói véleményeket, meg az
éttermének honlapján levő sajtószemlét, meglepem magam a könyvével, szerencsére most madnem féláron tudtam hozzájutni. A kritikák közt volt olyan, aki azt ajánlja, hogyha olasz szakácskönyvet akarunk venni, akkor elég ez az egy, van aki harcolna a könyvért. Mindenesetre Nigel Slater polcán állítólag az összes olasz szakácskönyvet háttérbe szorítja (a mérete miatt ez biztos isJ)…

Az olasz konyhán belül ő inkább az észak-olasz régiót képviseli, így nagy hangsúlyt kapnak a rizottók, vadételek, gombák, kevesebb a paradicsom, a pizza.

Miután megkaptam, átlapoztam, majd szép lassan elkezdtem az elejéről, ugyanis nemcsak egy szakácskönyv, hanem önéletrajzi regény is, melyben hősünk gyermekkorától eljutunk a jelenbe, közben pedig élvezhetjük, ahogy bemutatja az olasz szokásokat, a családját, a helyeket, ahol járt és dolgozott. Másfelől nagyon érdekes cikkek találhatók az egyes hozzávalókról, azok eredetéről, élettani hatásáról, és arról, hogy ő mit miért és hogyan szeret felhasználni. Mindezt 600 oldalon keresztül, számtalan ételfotóval, családi képpel, de némely receptnél találhatunk az ételkészítést lépésről lépésre bemutató fotókat is. Egyébként Dan Lepard volt a fényképész…

Nem gondolom, hogy minden egyes fogását teljes egészében meg fogom főzni, viszont jónéhány étele további inspirációt adott, vagy már ismert étel további variálására ösztönöz.
Már ki is gondoltam, hogy holnap melyik receptjét készítem el, alig várom!

(Sajnos Magyarországon nem kapható)

4 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Ha Nigelnek megvan, nekem is kell! :)

Fűszeres Eszter írta...

Jaj, a szépfiú! De jó, főzzél belőle jó sokat!

Zsuzsi írta...

Igyekszem:-)

Névtelen írta...

Isteni ételek, csodaszép tálalások, egyszerűség és nemesség. Csak ne túrna bele főzés közben a loboncos hajába... rosszul vagyok, ahogy ott lifeg, lóg, lobog, a szemébe lóg, ahogy dobálja és már látom is lelki szemeim előtt a hosszú fekete hajat az ételben.... Nagyon lehangoló és nem igazán tudok tőle elvonatkoztatni :( Hogy lehet, hogy aki az ételre, élete művére ennyire igényes, és ennyire más emberek véleményétől függ az élete, a karrierje, erre nem figyel? Szörnyű :(

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails